Számítógép által vezérelt robotpilótával rendelkező teherautóirányítási-rendszert fejlesztett ki egy japán kutatóintézet, amelynek köszönhetően a járművek képesek vezető nélkül konvojban közlekedni - jelentette kedden az NHK japán televízió.

A héten elvégzett próbajárat során egy négy teherautóból álló konvoj három kilométeres utat tett meg négyméteres követési távolság és 80 kilométer/órás sebesség mellett, emberi beavatkozás nélkül.

Az úttartásról a teherautókra felszerelt kamerák és radarok gondoskodtak, ugyanakkor a számítógép által vezérelt járművek vezetőfülkéiben a biztonság kedvéért emberek ügyeltek a rendszer helyes működésére.

A fejlesztő New Energy and Industry Technology Development Organization kutatóintézet közlése szerint a rendszer alkalmazása csökkenti a járművek légellenállását és ezáltal azok üzemanyag-fogyasztását is. A próbaút során a teherautók az átlagosnál 15 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztottak.

A kutatóintézet a jövőben autópályákon tervezi használatba helyezni a rendszert, ugyanakkor azt is elismerte, hogy a robotpilóták által vezetett autókkal szembeni biztonsági és pszichológiai aggályok leküzdése komolyabb kihívásnak ígérkezik, mint rendszer kifejlesztése.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 084 megtekintés

Videó: 52 659 366 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535431

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh