A nemrégiben elkészült jelentés szerint egy komoly napvihar tönkreteheti a föld kommunikációs műholdjait és jelentős áramkimaradásokat valamint fennakadásokat okozhat a légi irányításban. A napból folyamatosan, több millió km/órás sebességgel érkező, több millió tonna erős töltöttségű anyag miatt egy ilyen szélsőséges napvihar érkezése elkerülhetetlen a jövőben, az eseményről pedig mindössze 30 perccel annak bekövetkezése előtt értesülnének az illetékesek, áll a mérnökök által készült jelentésben.

A becslések szerint 100-200 évente éri szuper napvihar a földet. A legutolsó 1859-ben történt. Bár az űrkorban még nem tapasztaltunk ilyesmit, ma az emberiség a modern elektronikai berendezések széleskörű használata miatt sokkal sebezhetőbb, mint száz évvel ezelőtt.

„A szakértők egyetértenek, hogy a kérdés nem a „ha”, hanem a „mikor” a szuper napvihar érkezését illetően,” áll a londoni Királyi Mérnöki Akadémia (Royal Academy of Engineering) által készített jelentésben.

Az elmúlt ötven év során volt már néhány forró helyzet, amikor napkitörések vagy koronakidobódások igencsak megközelítették a földet. 1989-ben például néhány viszonylag jelentéktelen napvihar a kanadai országos elektromos hálózat számos transzformátorát kisütötte, komoly áramkimaradásokat okozva.

1956-ban, 72-ben, 89-ben és 2003-ban hasonló napkitörések az atmoszféra radioaktív sugárzásának szintjét növelték meg, írják a tudósok. Paul Cannon professzor, aki az akadémia napkitörésekkel foglalkozó munkacsoportjának elnöke elmondta, hogy a kormánynak egy űridőjárási bizottságot kellene létrehoznia, aminek az lenne a feladata, hogy a napkitörések hatását minimálisra csökkentse.

„Egy szuper napvihar komoly kihívást jelentene, de nem okozna teljes katasztrófát. A kormány előtt álló két legfontosabb kihívás a napviharok által érintett technológiák széles skálájában és az ezek miatt esetleg bekövetkező nem várt sebezhetőségekben rejlik,” mondta. „Üzenetünk egyszerű: nincs ok pánikra, de fel kell készülni. A szuper napvihar egy napon meg fog érkezni és addigra készen kell állnunk. Már számos lépést tettünk a napviharoknak a modern technológiákra kifejtett hatását tompítandó, de az Egyesült Királyságban ezen még van mit finomítani,” tette hozzá.

Az utolsó, 1859-es igazi szuper napvihar óta, amit Richard Carrington brit csillagászról neveztek el, számos kisebb napvihar érte már el a földet. Egy hasonló esemény ma leginkább az elektromos hálózatokat tudná károsítani, mert ezek a legérzékenyebbek a teljesítményingadozásokra. „A műholdak képviselik a frontvonalat a szuper-viharok esetében. Ma ezek az infrastruktúra fontos részét képezik és nem biztos, hogy átvészelnének egy szuper-vihart,” mondta Keith Ryden, a Surrey Egyetem űrmérnöke.

Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzés:

Ha telibe találná a Földet egy X-osztályú napkitörés

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 346 137 megtekintés

Videó: 51 215 611 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332364

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh