Fővonalas pénzügyi körökben a globális valuta bevezetéséről csak igen óvatosan és kizárólag feltételes módban illik nyilatkozni. Suttogva említik, mint a távoli jövőben beteljesülő álmot vagy társadalmi-gazdasági holdra szállást a pénzügyi világűr messzi csücskében. Valamikor 2015-ben vagy 2020-ban, esetleg 2050-ben, de semmi esetre sem a láthatárhoz közel felbukkanó, immár 40 éve létrehozott ártalmatlan kereskedelmi eszköz formájában, amit csak kivételes alkalmakkor használnak. Sajnos egy központosított globális eszköz létrehozása, ami egy nemzetek felett álló gazdasági testületben ölt majd alakot, közelebb van, mint sokan gondolnák…

A leggyakoribb ellenvetés egy globális valutával szemben, hogy nincs a világon még egy olyan pénznem, ami erőben és kereskedelmi volumenben megközelítetné a dollárt, mint tartalékvalutát. Ez igaz, ha az ember a valutákat egyenként nézi és nem az összképre koncentrál. A valóságban a központi bankoknak és az IMF-nek esze ágában sincs a dollárt, az Egyesült Államok nemzeti valutáját egy másik ország nemzeti valutájára cserélni a világ tartalékvalutájaként. Az ő tervük az, hogy a dollár helyett egy valutakosarat vezessenek be, amit aztán előbb-utóbb homogenizálnának, egyetlen pénzegységgel jelképezve a kosárban szereplő pénzeket. Az IMF erről már hónapokkal ezelőtt, minden köntörfalazás nélkül nyilatkozott, Dominique Strauss-Kahn pedig még sajtónyilatkozatot is kiadott a terv részleteiről, természetesen még az őt érintő botrány kirobbanása előtt.

A G20-ak is számtalanszor hangsúlyozták, mennyire fontos lenne nagyobb felügyelői hatalmat adni az IMF kezébe. (Egy részletes tanulmány az SDR-oknak szánt szerepről itt olvasható: Kattintson ide...)

A globális valuta, még ha kezdeti formában is, tulajdonképpen már létezik a Különleges Lehívási Jogok, azaz SDR-ok (Special Drawing Rights) formájában, amit az IMF még 1969-ben hozott létre az aranyat helyettesítő, papíralapú biztosítékként a kormányok és központi bankok közötti ügyletekre, fölöslegessé téve a Forex használatát. Leegyszerűsítve, az SDR-ok helyettesítették az arany erejét. Mára az eszköz egy valutakosarat jelképező kereskedelmi mechanizmussá és az amerikai dollárt, mint tartalékvalutát leváltó megoldássá alakult.

A szkeptikusok azzal érvelnek, hogy az SDR-ok még nagyon messze vannak a dollár leváltásától, de ezek a közgazdászok elfelejtik figyelembe venni, hogy manapság a piacokon eluralkodó pénzügyi viszonyok rendkívül gyorsan képesek megváltozni. Való igaz, hogy a mai állapotok szerint nem lenne praktikus az SDR-ok státuszát tartalékvaluta szintre emelni, leginkább azért, mert egyelőre a dollár még úgy-ahogy megőrizte viszonylagos értékét és széleskörű felhasználtságát. Ez az állapot azonban nem sokáig marad így.

Az elmúlt hónap során a világ három legnagyobb hitelminősítője, a Moody’s a Fitch és az Standard & Poor’s, hirtelen úgy döntött, hogy nekilát annak a feladatnak, amit már évekkel ezelőtt kötelessége lett volna elvégezni és egy igazi leminősítési hullámvasutat indított azokkal az országokkal szemben, melyek adóssága rendkívül magas az ország nemzeti össztermékéhez viszonyítva. Görögországot és Írországot már leírták és valószínűleg Portugáliára is hasonló sors vár. Spanyolország igen rozoga lábakon áll és az újabb leminősítés szinte elkerülhetetlen. Olaszország sorban áll a vágóhíd előtt és végül az Egyesült Államok is közel áll az AAA státusz elvesztéséhez, az S&P egy hónapon belül erről is dönteni fog.

A hitelminősítő bejelentésének legfontosabb része, hogy kihangsúlyozza, a lépés nem az adósságplafon megemelésével kapcsolatos döntéstől függ, hanem az USA hitelképességét valamint rossz kiadáskezelési taktikáját és inflációgerjesztő szokásait veszi alapul. Tehát az adósságplafon megemelése sem biztosíték a leminősítés ellen.

A hitelminősítők évekig tartó tétlenségét követő leminősítési vihar nem a véletlen műve. Maga a tény, hogy Bernanke bevallása szerint a harmadik mennyiségi enyhítés eshetősége ismét szóba került, miután nem egészen két hónappal ezelőtt a Fed tagadta, hogy szükség lenne további élénkítésre, igen gyanúsan hangzik, bár a nyilatkozatot később megpróbálta visszavonni.

A lényeg, hogy amennyiben az adósságplafon megemelését elfogadják, a Fed készen áll a dollár sírba nyomtatására. Az adósságplafon megemelésének elmaradása esetén az Egyesült Államok fizetésképtelenné válik, és hitelminősítése köddé válik. Mindegy melyik forgatókönyv szerint alakulnak az események, a vége mindenképpen a dollár tartalékvaluta státuszának elvesztése lesz. És színre lépnek a Különleges Lehívási Jogok…

A gazdasági körülmények gondos, megfontolt átrendezésének vagyunk szemtanúi, melynek célja a globális valuta elfogadására fogékonyabb pénzügyi és politikai hangulat megalapozása. Arra van szükség, hogy a közvélemény annyira kétségbeesetten áhítozzon a stabilitásra, hogy a globális valuta elfogadásán kívül ne legyen más alternatívája.

Hogy milyen lépéseket tesznek, ami valószínűleg szükséges ahhoz, hogy az SDR-ok betölthessék a nekik szánt szerepet, melyek közül néhány e sorok írása közben már folyamatban van, arról a cikk folytatásában olvashatnak itt: Kattintson ide...

Forrás: idokjelei.hu