A Daily Mail angol napilap értesülései alapján három brit laboratóriumban a londoni King College-ban, a Newcastle Egyetemen és a Warwick-i Egyetemen horrorisztikus kísérleteket folytatnak állati és emberi sejtek vegyítésével (az eredeti cikk itt található: Kattintson ide... )

Összesen 155 ember-állat hibrid – parahumán - embriót gyártottak az utóbbi három év alatt a 2008-as Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai törvény bevezetése óta. A törvény legalizálta azoknak a keverék embriók - többek között emberi spermával megtermékenyített állat petesejtek - létrehozását, melyek segíthetik az embrionális őssejtkutatás fejlődését és a gyógyíthatatlan betegségek elleni küzdelmet.

Josephine Quintawalle a Comment on Reproductive Ethics nevű orvosbiológiai etikai csoport vezetője döbbenten értesült az állat-ember hibridek létrehozásáról, az Egyesült Királyság kormánya szerintük titkolta, hogy megengedte volna a hibridekkel való kísérletezést.

A hét elején több vezető tudós figyelmeztette arra a laboratóriumokat álljanak le az úgynevezett "Majmok bolygója" kísérletekkel, azaz ne próbáljanak állatoknak emberi tulajdonságokat adni. Például ne juttassanak intravénásan emberi őssejteket főemlősök agyába.

Robert Lovell-Badge a brit Nemzeti Orvoskutatói Intézet egyik tudósa felhívta arra a figyelmet, a hibridek nem járnak semmilyen veszéllyel, mivel a törvény szerint létrehozásuk után 14 napon belül meg kell semmisíteniük őket.

A kutatásokra pedig szükség van ahhoz, hogy megértsék az ember korai fejlődését, és hogy jobb módszereket dolgozzanak ki súlyos betegségek gyógyítására. Az ismertebb orvosi kutatásokból hibridek használatával hoztak létre emberi tejet előállító teheneket, növesztettek fogakat egerekben vagy mutattak be egy új szélütés elleni szert.

Múlt hét péntektől brit kutatók javaslatára szigorúbb szabályozást fognak felállítani a hibridek tenyésztésére.

Ember-állat hibridekekkel nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem más országokban is kísérleteznek. Máshol pedig még annyira se szabályozzák a parahumán embriók sorsát, mint brit földön.

Forrás:hir24.hu

Patricia Piccinini művei a 2. és 3. képen.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 508 megtekintés

Videó: 52 664 130 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535638

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh