http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/3309-ihato-viz-volt-a-marson#sigProId0d2e9d3dcc
Öreg robot is tud még új trükköket. A kilencedik marsi szolgálati évének vége felé járó Opportunity iható víz egykori jelenlétére utaló bizonyítékokra bukkant, amiből a korábbi hasonló felfedezésekkel összevetve arra lehet következtetni, hogy egykor bolygó szerte jelen volt a semleges víz, így az élet számos helyen előfordulhatott.
A téli pihenőre készülő Opportunity marsjáró az Endeavour-kráter egy ősi kőzetét tanulmányozta. Az Esperance nevet kapó kibúvás alumíniumban gazdag agyagásványokat tartalmaz, olyasvalamit, aminek semleges, az élet számára kedvező vízben kellett kialakulnia évmilliárdokkal ezelőtt. "Az Opportunity 2004-es leszállása óta fedezünk fel vízre utaló bizonyítékokat a Marson" - mondta Steve Squyres, a mars-járó küldetés vezetője, hozzátéve, hogy az egykori víz döntő többsége inkább a kénsavra emlékeztetett, ami legfeljebb a szélsőséges közegekben is megélő mikrobák számára jelenthetett élőhelyet.
Ez azonban az első alkalom, hogy az Opportunity az általánosabb életformák számára is kedvező víz jeleit tárta a tudósok elé. "Ez olyan víz, ami iható" - hangsúlyozta Squyres, aki szerint az élhető körülmények valószínűleg az egész bolygón léteztek.
Az Opportunity immár működésképtelen ikertestvére, a Spirit adatainak 2010-es elemzése hatalmas karbonát készletet tárt fel a bolygó túloldalán található Gusev-kráterben. Ennek az agyagásványnak a kialakulásához ugyancsak vízre van szükség, azonban savas közegben feloldódik. Emellett már a Mars körüli pályán álló műholdak is észleltek karbonátokat egy északabbra eső területen, a Nili Fossae-n, valamint az idén a jóval fejlettebb műszereikkel rendelkező Curiosity is közvetlen bizonyítékkal szolgált egy semleges, enyhén sós vízre a Gale-kráter kőzeteinek vizsgálatakor, ami az elemzések szerint tartalmazhatott olyan összetevőket, melyekből a korai mikrobák energiát nyerhettek.
Az Esperance, az Endeavour-kráter peremén található finomszemcsés kibúvások egyikének vizsgálata egyáltalán nem volt egyszerű feladat. "Hetekig tartott" - mondta Squyres. A feladatot egy porvihar is hátráltatta, majd újabb kényszerű szünetet kellett tartaniuk, amikor a Mars a Föld látószögén túlra, a Nap mögé került, rádiócsendet idézve elő. Mindezeken felül maga a kőzet is kihívás elé állította a marsjáró eszközeit. "Göröngyös, hepehupás és piszkos volt - mindenféle marsi szenny borította" - folytatta Squyres. "Hétszer kellett nekifutnunk"
A műholdas adatok korábban szmektitek jelenlétére utaltak a területen, ez az agyag a Földön akkor alakul ki, amikor a bazalt viszonylag kis mennyiségű víznek van kitéve. Ezzel szemben az Esperance belsejében talált agyagok közelebb állnak a montmorillonithoz, egy alumíniumban gazdag, vasban szegény ásványhoz. Ez azt jelzi, hogy nagy mennyiségű víz folyhatott keresztül a vulkáni eredetű kőzeten, magyarázta az Opportunity tudósa, Ray Arvidson.
Az Esperance az Opportunity által vizsgálta egyik legidősebb kőzet kibúvás, valószínűleg a Mars történetének első évmilliárdjában keletkezhetett. A fiatalabb kőzetek savasabb környezetről tanúskodnak, ami jól illeszkedik a kiszáradó és egyre hidegebbé váló Marsról alkotott képbe, melynek hatására a víz egyre koncentráltabb lett.
Az Opportunity a 2,2 kilométerre fekvő Solander Point felé igyekszik, ahol szintén érdekesnek ígérkező rétegezett kőzetek várják, emellett kiváló hely lenne az augusztus végén beköszöntő marsi tél átvészeléséhez. A Solander Point észak felé néző lankáin elég napenergiát gyűjthetnének az év hátralevő részére, tette hozzá Arvidson. A küldetés mérnökei folyamatosan aggódhatnak a tízedik évéhez közeledő Opportunity-ért. A 90 napra tervezett marsjáró nem rendelkezik tartalék rendszerekkel, ezért ha egy alkatrész tönkremegy a küldetés akár véget is érhet, mondta John Callas, a projekt műszaki vezetője. "Minden meglátogatott kráter olyan, mint egy teljesen új küldetés. Az Opportunity-t bármikor elérheti a vég, ezért minden egyes napot meg kell becsülnünk" - összegzett Callas.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...