A cég jelenleg azt tanítja meg a járműveinek, hogy ne figyeljenek annyira szigorúan a közlekedési szabályokra.

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy a gépkocsik többek között megtanulják, hogy miként vághatják le a kanyarokat és a kettős záróvonalat. Ez - bármennyire is furcsán hangzik - hozzájárulhat a balesetmentes közlekedés kialakulásához, ugyanis jelenleg a robotautók túlzottan óvatosan közlekednek és gyakran fékeznek, ami miatt balesetekbe keveredhetnek.

2012 óta számos olyan baleset történt, amelyben a Google járművei érintettek voltak, igaz, nem azok okozták ezeket az eseményeket. Ugyanakkor Jen-Hsun Huang, az nVidia első embere feltette a kérdést, hogy miért történik mégis ez a társaság gépkocsijaival. Úgy vélte, hogy az áll a háttérben, hogy számítógép vezérli az autókat és a fedélzeti rendszer a legkisebb veszély esetén is fékezést rendel el, emiatt nincs folyamatos haladás. Chris Urmson, a Google robotjármű-fejlesztésért felelős vezetője elismerte, hogy gépkocsijaik valóban óvatosabbak a szükségesnél és megpróbálják elérni, hogy a közlekedésük változzon, idomuljon az emberekéhez.

A robotautók például túl szűken veszik be a kanyarokat, ezért a mögöttük haladó járművek vezetői nem is hiszik, hogy be akarnak kanyarodni. Ezért még az is jobb, ha levágják a kanyarokat és - ha szükséges - figyelmen kívül hagyják a dupla záróvonalat. Eddig, ha nem tették ezt és például eléjük került egy rossz helyen parkoló gépkocsi, akkor megálltak, ezzel pedig feltartották a forgalmat.

Júliusban fékezés nélkül ütköztek bele hátulról a Google piros lámpánál lassító robotautójába, melyben hárman ültek, de szerencsére nem lett komoly baj. Az eddigi balesetek egyikénél sem a Google járművei voltak a hibásak. A gépkocsik egyébként már képesek például kikerülni az állatokat, aminek köszönhetően kevesebb lehet a baleset.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 182 834 megtekintés

Videó: 52 683 868 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7538596

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh