Amerikai kutatók felfedezték, hogy második kód is rejtőzik a DNS-ben. Ebben olyan információk vannak, amelyek megváltoztatják a DNS dekódolását: a kutatók ezentúl máshogy olvassák ki az utasításokat és értelmezik a betegségeket, azaz a felfedezés hosszú távon forradalmasíthatja a genetikai alapú gyógyítást.

A kutatói csoportot John Stamatoyannopoulos, a University of Washington tudósa vezette. Az eredmények a Science december 13-i számában jelentek meg. A munka az Encyclopedia of DNA Elements (ENCODE) projekt része, amelynek célja annak feltérképezése, hogy az emberi genomban hol tárolódnak el a biológiai funkciók utasításai.

Mióta 1960-ban megfejtették a genetikai kódot, úgy gondoltuk, hogy az információkat csak a fehérjékről tárol. A mostani kutatás azonban kimutatta, hogy a genom a genetikai kódot két különálló nyelv írására használja. Az egyik leírja, hogyan készülnek a fehérjék, a másik utasítja a sejteket a gének megfelelő irányítására. Az egyik nyelvet ráírják a másikra, ezért maradhatott rejtve ilyen sokáig a tudósok előtt.

„Több mint negyven évig feltételeztük, hogy a DNS-változások csak azzal kapcsolatban érintik a genetikai kódot, hogy a fehérjék hogyan készülnek. Most már tudjuk, hogy ez az alapvető feltételezés nem adott teljes képet” – mondja Stamatoyannopoulos. A tudós szerint a kutatás alapján a DNS egy hihetetlenül jó információtároló eszköz, amit a természet nem várt módokon is kihasznál.

Forrás: index.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 785 megtekintés

Videó: 52 649 445 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534500

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh