http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/4263-a-modern-ember-tobb-faj-leszarmazottja-is-lehet#sigProId8e221ce590
A régészek egy szenzációs felfedezést tettek. A kutatók megvizsgálták a Deniszova barlang Neander-völgyi nőnemű egyedének DNS-ét Szibéria nyugati részén.
A vizsgálatok kimutatták, hogy a nő a Homo sapiens-szel és még egy, eddig nem ismert emberi fajjal van leszármazotti viszonyban. Eddig úgy vélték, hogy a fajok nem keveredtek, nem cseréltek géneket.
A Novoszibirszk Akadémiai Régészeti Intézet kutatói német, kínai és amerikai kollégáikkal a DNS-t a mintegy 40 ezer évvel ezelőtt élt nő csontjaiból nyerték ki a Deniszov barlangban, Nyugat-Szibériában. Ez a barlang 2010-ben, azután vált ismertté, miután ismeretlen fajú emberek csontjait találták meg, akiket egyelőre így is neveznek: deniszoviak. A deniszoviakon kívül azonban ezen a vidéken éltek jól ismert emberfajok – cro-magnoni és neander-völgyi – is. Összességében a barlang feltárása során különböző korok több mint 20 kulturális rétegét találták meg.
Ugyanakkor a szakemberek számára a legnagyobb talány a fajok keveredésének módja marad. Hosszú ideig ugyanis úgy vélték, hogy az emberi fajok el voltak szigetelődve egymástól, nem cseréltek géneket. Azonban több szakember, mint Borisz Maljarcsuk genetikus is, aktívan vitatják az ún. hibrid elméletet. Ők azt mondják, hogy a mai embernek több faji leszármazottja lehet, például a Homo sapiensnek és rokonainak a Neander-völgyi és a deniszovi embernek. Ősszel Maljarcsuk az elsők között volt, aki felfedezte a DNS szekvenciáját, amely a Homo sapiens és a Neander-völgyi ember génjeinek keveredéséről tanúskodik. Most pedig a nemzetközi tudósgárda a molekuláris genetikai vizsgálattal bebizonyította a Deniszov barlang fajainak keveredését.
A különböző emberfajok között géncsere ment végbe – írta a tudósgárda a Nature újságban. Más szóval, a különböző fajok képviselői nem csak sorban éltek egymás után ugyanabban a barlangban több mint 10 ezer éven keresztül, de voltak közös gyerekeik is. Tehát, ezek a fajok, amelyek mintegy 400 ezer évvel ezelőtt elváltak, nem szigetelődtek el teljesen egymástól.
Forrás: ruvr.ru Kattintson ide...