Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek súlyosbodását - derült ki egy amerikai tanulmányból.

A kutatás során az E-vitamint szedő, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kóros betegek leépülése lassúbb lett, mint a placebót kapó pácienseké. Az első csoportba tartozók mindennapi feladataikat hosszabb időn át tudták ellátni és kevesebb gondozói segítségre szorultak - tudósított a The Independent online kiadása a The Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmányról.

A kutatás idején 613, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kóros páciens egy csoportja kapott naponta E-vitamint, a másik hatóanyag nélküli szert, azaz placebót. Átlagosan két éven keresztül vizsgálták, mennyire változik náluk a mindennapi tevékenységek - mosakodás, öltözködés - végrehajtásának képessége.

A tanulmány kimutatta, hogy az E-vitamint szedő résztvevőknél évente 19 százalékkal lassult ennek a képességnek a hanyatlása. Ők naponta átlagosan két órával kevesebb gondozói segítséget igényeltek. A kutatást egy Minnesota állambeli, veteránokat gondozó otthonban végezték 2007 és 2012 között.

A Maurice Dysken vezette kutatócsoport szerint az alfa tokoferol, vagyis az E-vitamin kedvezően befolyásolta az enyhe és középsúlyos Alzheimer-kórosok állapotát, mivel lassította a leépülést és csökkentette az ápolási terheket.

Doug Brown, a brit Alzheimer Társaság kutatási és fejlesztési igazgatója szerint további kutatás szükséges, hogy megállapítsák, az E-vitamin valóban segít-e a demens betegeken, és biztonságos-e naponta ilyen nagy adagot bevenni belőle.

A kutatás résztvevői az E-vitamin ajánlott napi beviteli mennyiségénél sokkal többet - körülbelül 1,3 milligrammot - szedtek, ami Brown szerint egyes embereknek ártalmas is lehet, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítők szedése előtt nagyon fontos kikérni az orvos tanácsát.

Eric Karan, a brit Alzheimer Kutatóintézet igazgatója szerint korai lenne az E-vitamin ajánlása a betegség kezelésére, míg az eredményeket meg nem erősítik újabb kutatások.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 247 megtekintés

Videó: 52 650 701 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534645

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh