http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4398-osszel-kezdodik-meg-a-deli-aramlat-tenger-alatti-szakaszanak-epitese#sigProIdf490e3230c
Ősszel kezdődik meg a Déli Áramlat Fekete-tenger alatti szakaszának építése - közölte a Gazprom.
Az orosz gázt a tervek szerint 2015 végétől Európába, így Magyarországra is eljuttató földgázvezeték csöveinek úgynevezett "mélyvízi lefektetésére" kiírt pályázat eredménye az idei év első negyedére várható. Addigra szeretnék aláírni a második ághoz szükséges csövek szállításáról szóló szerződést is. A múlt pénteken született meg a megállapodás a tenger alatti szakasznál szükséges független szakértői vizsgálatról - hangzott el az állami energetikai cég elnöke, Alekszej Miller vezetésével kedden tartott tanácskozáson.
A Gazprom közleménye emlékeztetett arra, hogy a négy, egymás mellett futó tenger alatti ágból az elsőhöz szükséges csövek szállításáról január 29-én kötöttek megállapodást három gyártóval. A tenger alatti szakasz megvalósítására létrehozott South Stream Transport amszterdami székhelyén aláírt egyezmény szerint a 75 ezer darab, egyenként 12 méter hosszú, 831 milliméter átmérőjű csövek 50 százalékát az Europipe nevű német cég szállítja, 35 százalékra kapott megrendelést az orosz Egyesült Fém Zrt., 15 százalékot szállít az ugyancsak orosz Szeversztal Nyrt.
A Gazprom tájékoztatója megemlíti, hogy Bulgária és Szerbia után Magyarországon 2015 második negyedévében kezdődik el a vezeték építése, jelenleg a magyar szakasz tervezési, kutatási, és a környezetvédelmi hatások felmérését célzó munkálatai zajlanak.
A moszkvai tanácskozáson arról is beszámoltak az illetékesek, hogy a Déli Áramlathoz az orosz gázt eljuttató, nyolc oroszországi régión át húzódó Déli folyosó 880 kilométer hosszú, úgynevezett nyugati útvonalának több mint a felével elkészültek. A Déli folyosó építését 2010-ben kezdték, befejezését 2017-re tervezik.
A Gazprom keddi közlése szerint a Déli Áramlat földgázvezeték Ukrajna elkerülésével több mint 930 kilométer hosszan a Fekete-tenger alatt, majd a szárazföldön körülbelül 1450 kilométer hosszan előbb Bulgárián, majd Szerbián (ott Bosznia-Hercegovinába és Horvátországba is elágazva), Magyarországon és Szlovénián keresztül jut el Olaszországba. A projekt a tervek szerint 2018-ra éri el teljes kapacitását: évi 63 milliárd köbmétert földgázt szállítanak majd rajta keresztül Európába.
Forrás: MTI