Az amerikai hivatal az OPALS projekt keretében hajtotta végre a kísérletet.

A NASA közel 30 másodperc hosszú felvételt küldött a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Földre. Az Optical Payload for Lasercomm Science (OPALS) segítségével sokkal nagyobb sávszélességű és gyorsabb adatátvitel érhető el, mint a jelenlegi technológiákkal. A csomag több Hello World bejelentkezésből állt, amiket az ISS fedélzetéről a kaliforniai Table Mountain Obszervatóriumba továbbítottak mindössze 2 perc és 28 másodperc alatt. A lézertechnológiával csupán 3,5 másodpercre volt szükség az egyes anyagok átküldésére. A NASA rámutatott, hogy a hagyományos módon, rádióhullámok útján az adatátvitel több mint 10 percig tartott volna.

Az OPALS erős lézersugarakat használ, azonban ahhoz, hogy az adatok továbbítása pontos legyen, először Kaliforniából küldenek az ISS-re egy sugarat. A feladat meglehetősen bonyolult, ugyanis az ISS "eltalálása" annyira nehéz, mintha egy lézeres megjelölővel kellene befogni és folyamatosan követni egy emberi hajszálat 9 méter távolságról, akkor is, ha az illető közben mozog. A Kaliforniából küldött sugarat észleli az ISS OPALS-modulja, majd egy 1550 nanométeres hullámhosszú 2,5 Wattos energiájú lézerrel küldik el az adatokat a Földre. Az adatátvitel maximális sávszélessége 50 Mbit/s.

A NASA az OPALS projekt keretében a jövőbeli űrmissziók adatátviteli lehetőségeit kutatja. Matt Abrahamson, a Jet Propulsion Laboratory illetékes menedzsere közölte: a következő hónapban is tovább fognak kísérletezni az OPALS rendszerrel. Azt remélik, hogy az eredményeiknek köszönhetően a jövőbeli misszióknál használható lesz az optikai adatátvitel. A projekt július végéig tart.

Egy rövid bemutató videó az eseményről: Kattintson ide...

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 451 036 megtekintés

Videó: 51 273 439 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7346189

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh