Az Északi-sarkvidék tengeri jégsapkája a NASA támogatta amerikai hó és jégkutató központ adatai szerint idén február 25-én érte el éves téli maximumát. A 14,54 millió négyzetkilométeres kiterjedés a műholdas megfigyelések kezdete óta az egyik legkisebb és egyben a legkorábban jelentkező.

Az északi-sarkvidéki tengeri jég - a Jeges-tengeren és a környező tengereken úszó fagyott tengervíz - állandó változásban van: ősszel és télen hízik, éves maximumát a február második fele és április eleje közötti időszakban éri el, majd tavasszal és nyáron zsugorodik, mígnem szeptemberben eléri éves minimumát. Az elmúlt évtizedekben mind a hízási, mind az olvadási szezonban leszálló trendet figyeltek meg, bár a hanyatlás mértéke drasztikusabb az olvadási szakaszban.

Az idei maximum 15 nappal korábban következett be, mint az 1981-2010 közötti tartományban, ahol az átlagos dátum március 12. volt - áll a központ jelentésében. Csak 1996-ban következett be előbb a maximum elérése, akkor február 24-én. A Nap viszont még csak most kezd felkelni a Jeges-tenger felett, így előfordulhat kései hízás, bár a kutatók valószínűtlennek tartják.

Ha a maximum 14,5 millió négyzetkilométeren megáll, az megközelítőleg 130 ezer négyzetkilométerrel marad el a korábbi legalacsonyabb maximumtól, amely 2011-ben 14,65 millió négyzetkilométer volt (ez kevesebb, mint 1 százalékos különbség a két rekordalacsony maximum között). Összehasonlításképpen, a nyári minimális kiterjedtség rekordalacsony értékei között jóval nagyobb ingás figyelhető meg: a legalacsonyabb értéket 2012-ben mérték 3,3 millió négyzetkilométerrel, ami körülbelül 18,6 százalékkal (776 ezer négyzetkilométer) múlta alul a korábbi ilyen minimumot (ez 2007-ben 4,1 millió négyzetkilométer volt).

A rekordalacsony tengerijég-maximum viszont nem feltétlenül vezet rekordalacsony nyári minimumhoz. Walt Meier, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának tengerijég-szakértője szerint a téli maximum jó kiindulópontot nyújt, ám a minimum olyannyira függ a nyári történésektől, hogy szinte nem is számítanak a téli események. „Ha a nyár hűvös, az olvadási ráta lelassul. Ennek ellenkezője is igaz: még ha viszonylag magas maximumról is indulunk, a meleg nyári feltételek felgyorsítják a jégolvadást” - magyarázza.

A téli maximum elérésének egyik főszereplője a jégtorlasz szélénél megjelenő szezonális jég. Ez a fajta jég vékony, fennmaradása attól függ, mely irányból fúj a szél: a délről érkező meleg szelek észak felé tömörítik össze a jeget, de hőt is hoznak, amely olvadásra készteti, míg az északi, hideg szelek nagyobb mennyiségű tengeri jég kialakulását teszik lehetővé, és a jégmező szélét déli irányba növelik.

Meier elmondta, tudományos szempontból az éves maximális kiterjedés nem olyan izgalmas, mint a minimum. Nagyban befolyásolja az időjárás, és a vékony, szezonális jég elvesztését figyelhetjük meg, amelynek nyáron amúgy is nyoma veszne, és ami nem válik a permanens jégtakaró részévé. A nyári minimumnál viszont, ha csökken a kiterjedés mértéke, akkor a vaskosabb jégtakaróból veszítünk, és ez sokkal jobban árulkodik a melegedő hőmérsékletről - magyarázza.

Forrás: richpoi.com / nasa.gov Kattintson ide...