A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a tehetős és iskolázott szülők gyermekeinek nagyobb az agya, mint hátrányosabb társadalmi rétegekből származó hasonló korú társaiknak, és az intelligenciateszteken is jobban szerepelnek.

A Nature Neuroscience tudományos folyóirat aktuális számában ismertetett kutatás szerzői 1099 három és 20 év közötti, különböző társadalmi osztályokból származó fiatal agyi és szellemi fejlődését mérték fel a maga nemében az eddigi legnagyobb vizsgálatban.

A kutatók a szülők jövedelmi és iskolázottsági szintjét hasonlították össze gyermekeik agyfelszínének kiterjedtségével, amelyet szkennerekkel mértek. E kutatások eredményét összevetették az intelligenciatesztek eredményeivel, miközben figyelembe vettek olyan egyéb tényezőket is, amelyek hatással lehetnek az agyi fejlődésre (mint például az örökítőanyag).

A vizsgálat feltárta, hogy a szociális környezet nagy mértékben befolyásolja az agy fejlődésének korai szakaszát, különösen nagy eltéréseket tapasztaltak a beszédért és olvasásért, az emlékezetért, a döntésképességért és a térbeli képzelőerőért felelős területein. Az eltérések igen nagynak mutatkoztak a skála alsó szintjén, vagyis a 20 és 30 ezer dollár közötti éves jövedelmi sávban.

Elizabeth Sowell, a tanulmány társszerzője szerint a különbségek korrigálhatók, már olyan apró változások is számítanak, mint például a rendszeres iskolai étkezés. A szociális környezet változásai - mint a családok jövedelme, a táplálkozáshoz vagy tanuláshoz kapott segítség - képesek befolyásolni az agy fejlődését, és nemcsak a gyerekek és a kamaszok, hanem a fiatal felnőttek esetében is - mondta a kutató.

Forrás: richpoi.com / MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 728 megtekintés

Videó: 52 642 957 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534235

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh