http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/7341-foldhoz-hasonlo-bolygot-fedeztek-fel#sigProId6dce1a7afc
Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül - adta hírül a Der Spiegel német hetilap.
Az asztrofizikusok szerint a bolygó olyan kedvező távolságra kering napjától, hogy felszínén folyékony halmazállapotú víz is előfordulhat, ami fontos feltétele az élet keletkezésének.
A Der Spiegel szerint soha ilyen közelségben nem bukkantak még a kutatók egy lehetséges “második Földre”. A déli égbolton látható Proxima Centauri 4,24 fényévnyi távolságával a Nap legközelebbi csillagszomszédja.
Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) augusztus végén tervezi bejelenteni a tudományos szenzációt – írta a hetilap.
Az egyelőre névtelen bolygót a chilei Atacama-sivatagban működő tükrös teleszkóp segítségével fedezték fel.
A lapnak név nélkül nyilatkozott a kutatás egyik résztvevője. “Nem könnyű egy ilyen kicsi égitestet megtalálni, a méréstechnika teljesítőképességének határán mozogtunk” – idézte a Der Spiegel.
Az ESO egyik szóvivője, Richard Hook az AFP kérdésére elmondta, hogy tudomást szerzett a hetilap szombati számának cikkéről, ám nem fűzött hozzá semmilyen kommentárt.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) nagyjából egy éve jelentette be, hogy egy Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naprendszerünkön kívül, amely azonban igen messze, 1400 fényévre van a Földtől. Az exobolygó a Kepler 542b nevet kapta.
Forrás: hirado.hu Kattintson ide...