A bioüzemanyagok használata 50-70 százalékkal csökkenti a repülőgépek koromkibocsátást - mutatta ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek német és kanadai kutatókkal közös végzett tanulmánya, amelyet a Nature című tudományos folyóiratban mutattak be.

A NASA kaliforniai kutatóközpontjában 2013-ban és 2014-ben végrehajtott kísérleti repülések idején gyűjtöttek a szakemberek adatokat arról, miként hat az alternatív üzemanyag a repülőgépek hajtóművének teljesítményére, károsanyag-kibocsátására és a kondenzcsíkok kialakulására, amikor a repülőgépek a kereskedelmi légi útvonalak magasságában repülnek.   

Kondenzcsík, amely egy emberi tevékenység által létrehozott felhő, akkor keletkezik, amikor a repülőgépek hajtóművei üzemanyagot elégetve égéstermékeket, köztük szén-dioxidot, vizet, koromszemcséket bocsátanak ki a légkörbe. Ezek az égéstermékek a légkörben lévő vízpára számára kondenzációs magként szolgálnak. A levegőben lévő és az üzemanyagból a levegőbe kerülő víz ezekre a kondenzációs magvakra kicsapódik és mert hideg van (mínusz 30-50 Celsius-fok) abban a magasságban, ahol a repülőgépek járnak, így azonnal megfagynak, és apró jégkristályokká alakulnak.    

A kutatókat leginkább az állandóan létrejövő kondenzcsíkok érdekelték, mivel azok hosszan tartó és kiterjedt felhőket hoznak létre, amelyek a légi közlekedés hiányában nem keletkeznének a légkörben, és amelyekről azt tartják, hogy hatással van a Föld környezetére.   

A NASA tesztjében egy DC-8-as repülőgép mintegy 12 ezer méter magasan repült, négy hajtóműve 50-50 százalékban használt kerozint és megújuló alternatív üzemanyagot, amelyet észterekből (oxigéntartalmú szervesvegyületekből) és növényi olajból előállított zsírsavakból készítettek. A DC-8-as mögött repült különböző távolságban három kutató repülőgép, amelyek a károsanyag-kibocsátást mérték és tanulmányozták a kondenzcsíkok kialakulását a két különböző üzemanyag elégésekor.   

"Ez volt az első alkalom, hogy számszerűsítettük a hajtűművek által kibocsátott koromszemcsék mennyiségét, miközben egy 50-50 százalékos bioüzemanyag-keveréket használtunk repüléshez" - idézte Rich Moore-t, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.   

A kutatók folytatják tanulmányukat, hogy megérték és bemutathassák a bioüzemanyagok használatának előnyeit a légi közlekedésben.

Forrás: MTI / nasa.gov / nature.com / phys.org/news

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 995 megtekintés

Videó: 52 649 556 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534502

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh