http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/10220-nem-hatekonyak-az-elhuzodo-kohoges-kezelesere-szedett-gyogyszerek#sigProIda0b9226770
Nincs rá bizonyíték, hogy az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek bármilyen jótékony hatással járnának - állapították meg svájci szakemberek egy új tanulmányban, amely szerint hét páciensből egy ráadásul inkább a negatív mellékhatásait tapasztalja meg ezeknek a készítményeknek.
A svájci Bázeli Egyetemen dolgozó Benjamin Speich és kollégái olyan klinikai vizsgálatokra alapozták a tanulmányukat, amelyek során a pácienseket véletlenszerűen két csoportba osztották és az egyik csoport gyógyszeres, a másik pedig placebós kezelést kapott - írja internetes oldalán a The Independent című brit lap.
A szakemberek minden szóba jöhető készítményt számításba vettek, leszámítva a hagyományos kínai orvoslásban használt szereket. Olyan páciensekre szűkítették a vizsgálatokat, akik 3-8 hete küzdöttek köhögéssel. A vizsgált szerek között volt az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol, valamint egyéb, kodeintartalmú készítmények.
A kutatók szerint a placebóval összehasonlítva a gyógyszerek egyetlen esetben sem gyorsították fel jelentősen a gyógyulás folyamatát, vagy javították a páciens állapotát a vizsgált területek bármelyikében. Ugyanakkor a páciensek 14 százaléka tapasztalt olyan negatív mellékhatásokat, mint fejfájás, hányinger, mellkasi fájdalom és néhány esetben a köhögés súlyosbodása.
"A munkánk azt mutatja, hogy noha a köhögés az egyik leggyakoribb ok, amiért az emberek orvoshoz fordulnak, mégsincs hatékony módszer az elhúzódó köhögés kezelésére" - írták a kutatók a British Journal of General Practice című szakfolyóiratban.
Speich szerint gyógyszerek felírása helyett a háziorvosoknak biztosítaniuk kellene a pácienseiket arról, hogy a tünetek saját maguktól fognak enyhülni, gyógyszeres kezelés nélkül is.
Évente több mint négymilliárd dollárt (1121 milliárd forint) költenek az emberek orvosi rendelvény nélkül kapható köhögés elleni gyógyszerekre világszerte, és a szakemberek szerint kevés kutatás foglalkozott eddig a piacon kapható összes készítmény kiértékelésével.
A mostani tanulmányt megelőzően az angliai közegészségügyi szolgálat - Public Health England (PHE) - azt javasolta mindenkinek, hogy mézzel és forró italokkal kezelje a torokfájást, ahelyett, hogy antibiotikumot irat fel az orvosával.
Forrás: MTI / independent.co.uk