Tíz jelzálogkölcsönt folyósító hitelintézet hétfőn megállapodott abban, hogy 8,5 milliárd dollárnyi kártérítésben részesíti a válság idején szabálytalanul végrehajtott ingatlan lefoglalások károsultjait, véget vetve ezzel annak, hogy esetről esetre vizsgálják ki az összes ilyen ügyet.

A bankok ezzel elismerték, hogy a kormány által kezdeményezett vizsgálat túlságosan költséges és körülményes a számukra. Az amerikai számvevő és valutahivatal (OCC) közlése szerint a pénzintézetek döntése nyomán mintegy 3,8 millió jelzáloghiteles részesül majd néhány száztól 125 ezer dollárig terjedő kártérítésben, az ellenük vétett hibák súlyosságának függvényében.

A vizsgálatot a 2010-ben kirobbant, úgynevezett "robot-aláírási" botrány nyomán kezdeményezte a kormány, miután kiderült, hogy a bankok a pénzügyi válság idején tömegével bocsátottak ki szabálytalan iratokat megalapozatlan ingatlan-lefoglalások végrehajtása érdekében.

A Bank of America, a Citigroup, a JPMorgan Chase, a Wells&Fargo, a MetLife Bank és öt másik pénzintézet 3,3 milliárd dollárt folyósít majd az arra jogosult hiteleseknek, további 5,2 milliárd dollárnyi adósságot pedig átütemez vagy jóváír. A bankok által felkínált egyezséget az OCC és Fed kormányzótanácsa elfogadta.

A mostani kártérítés azokat az ügyeket zárja le, amelyekre nem terjedt ki az öt vezető szolgáltató, illetve az igazságügyi minisztérium, a lakásügyi hatóságok és az államok igazságügyi hivatali által a "robot-aláírások" ügyében tavaly februárban megkötött, 25 milliárd dolláros megállapodás.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 875 203 megtekintés

Videó: 49 055 593 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7053424

Jelenleg az oldalon

13
Online

Interreg CE1013 REFREsh