Moszkva és Újdelhi haditechnikai együttműködésének bővítéséről állapodott meg hétfőn az orosz fővárosban Vlagyimir Putyin orosz államfő és Manmonah Szingh indiai kormányfő.

Oroszország és India a rakéták, valamint a haditengerészeti technológiák és fegyverrendszerek gyártásában fejleszti az együttműködést. A két ország vezetői kiemelték a korszerű vadászgépek ötödik generációja, a többfunkciós szállító repülőgépek és a BrahMos nevű rakéta közös tervezésében és gyártásában elért eredményeket. India szeretné, ha mielőbb elkezdődne ezeknek a fegyvereknek a sorozatgyártása. Újdelhi márciusban próbálta ki sikerrel a BrahMos rakétát.

Idén Oroszország a baltikumi Jantar hajógyárban épített Trikand fregattot adta át Indiának, amely a tengeralattjárók ellen és légi támadások visszaverésére is alkalmazható. A dél-ázsiai ország korábban a Szovjetuniótól is vásárolt fegyvereket és hadihajókat. A későbbiekben már Oroszországgal folytatódó együttműködés 45 éve alatt India több mint 70 hadihajót vásárolt Moszkvától.

Vlagyimir Putyin közölte, hogy az India által megvásárolt, Vikramaditya névre átkeresztelt, egykoron a Gorskov admirálisról elnevezett orosz repülőgép-hordozó gyakorlatilag elkészült, kipróbálását hamarosan megkezdik. A Kijev osztályú, orosz haditengerészeti besorolás szerint nehéz repülőgéphordozó-cirkáló felújítása 2000 óta húzódott. Eredetileg 2008-ban adták volna át Indiának, majd tavalyra tűzték ki a munkálatok befejezését. A felújítás ára évről évre emelkedett. Egyes források szerint a jelenleg érvényes megállapodás szerint India 2,5 milliárd dollárért (több mint 530 ezer milliárd forint) vásárolta meg a hadihajót.

"A két ország hagyományosan szoros haditechnikai együttműködése fontos alkotórésze az orosz-indiai stratégiai partneri kapcsolatoknak és mutatja az egymás iránti nagyfokú bizalmat" - olvasható a tárgyalásokról kiadott hivatalos közleményben.

A nyilatkozat azt is hangsúlyozza, hogy Moszkva és Újdelhi szerint a terroristákat támogató és rejtegető országok legalább annyira felelősek, mint maguk a terroristák. A két ország elítélte a terrorizmus minden formáját. Vlagyimir Putyin orosz államfő és Manmonah Szingh indiai kormányfő úgy vélte, hogy a terrorizmust sem ideológiai, sem vallási, sem politikai, sem faji, sem etnikai okokkal nem lehet igazolni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 146 258 megtekintés

Videó: 52 661 758 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535537

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh