Összesen 120 egységkonténer szállítására alkalmas, hordképessége 3200 tonna.

A fenntartható és autonóm hajózási módszerek egyre nagyobb teret nyernek. A világ első legénység nélküli elektromos teherhajója, a Yara Birkeland 2021 végén indul első útjára Norvégiában. Gyártója, a Yara International azt reméli, hogy a hajóval évente 40 ezer kamionos utat lehet majd helyettesíteni.

A Yara eredetileg úgy tervezte, hogy a Birkeland három év fejlesztés után 2020-ban indul legelső útjára, de a világjárvány miatt a vállalat kénytelen volt elhalasztani a kihajózást. Novemberben a Yara végül átvette a járművet a tárolását végző norvég hajógyárból, folytatta a tesztelést és az előkészítést. A vállalat szerint az autonóm logisztikával kapcsolatban néhány sajátos kihívással kellett megküzdeni, de a hajónak az építése maga - beleértve a 7 MWh-s akkumulátor és a navigációs rendszerek felszerelését - kevés késedelmet szenvedett.

A Birkeland 80 méteres hosszával és 15 méteres szélességével nyilván nem a legnagyobb hajó amit a gyár kibocsátott. A Yara szerint 120 TEU (azaz 20 lábas egységkonténer) szállítására alkalmas, és hordképessége 3200 tonna. (Összehasonlításképpen: a kisebb teherhajók többsége 10 ezer és 12 ezer TEU közötti mennyiséget képes szállítani.) Mindez nem jelenti azt, hogy a Birkeland nem fog hullámokat vetni a hajózási iparban.

Az innovációnak valahol el kell kezdődnie, és senkinek sincs szüksége Szuezi-csatorna elzárására alkalmas hajók elektromos, legénység nélküli változatára. A Birkeland szerény, hat-hét csomós sebességgel fog haladni, bár a maximális sebessége elérheti a 13 csomót is (egy csomó = 1,852 km/h). Két 900 kW-os Azipull podja és két 700 kW-os alagúttoló hajtóműve Herøyától Brevikig fogja mozgatni, miközben három távvezérlő központ felügyeli az utat.

A Yara autonóm elektromos hajója a fenntartható fejlődésnek azon az útján jár, amelyet senki sem kívánt, de amelyre a világnak szüksége van - írja az ExtremeTech. Bár egy legénység nélküli teherhajó nem olyan feltűnő, mint például a szállító drónok és az önvezető autók, ez egy olyan fejlesztés, amely remélhetőleg segít enyhíteni a hajózási ágazat jelenlegi felelősségét a globális üvegházhatású gázkibocsátásért, amelyből 3 százalékot vesz ki.

Arra is van esély, hogy az emberi munkaerőre nem támaszkodó szállítójárművek idővel hozzájárulnak a szállítási költségek csökkentéséhez. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az ellátási lánc egy részének automatizálása szinte mindig munkahelyek megszűnésével jár.

Forrás: computerworld.hu / extremetech.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 484 megtekintés

Videó: 52 647 462 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534437

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh