Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében - jelentették be kedden a japán űrkutatási hivatalban (Jaxa) egy tanácskozáson, amelyen jelen volt Kisida Fumio kormányfő és Kobajasi Takajuki tudományos és technológiai miniszter is - jelentette az NHK japán televízió.

A tanácskozáson nyilvánosságra hozták a felülvizsgálat után átdolgozott űrkutatási program "alaptervét". Ebből kiderül, hogy az űrhajózási hivatal most először szabott meg határidőt a holdutazáshoz.   

Japán részt vesz az Egyesült Államok irányította Artemis-programban, amelynek az a célkitűzése, hogy űrbázist állítson Hold körüli pályára, és onnan indítsanak űrhajósokat a Holdra. Tokió e program keretében tervezi a japán űrhajósok Holdra küldését.      

A tanácskozáson azt is bejelentették, hogy a japán állami és magánszektor együttműködésével ember irányította holdjármű fejlesztésébe kezdenek, és hogy Japán kutatásokat folytat majd a napenergia űrbéli hasznosítására alkalmas technológia kifejlesztésére.   

Kisida Fumio szerint a világűr "olyan határ, amely álmokat és reményt ad az embereknek". Hozzátette, hogy gazdaságbiztonsági szempontból fontos szerepe van a gazdaság és a társadalom támogatásában is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 589 megtekintés

Videó: 52 651 041 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534757

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh