Egy orosz italgyártó új üdítőital termékcsaládot mutatott be, hogy felváltsa azokat az ikonikus márkákat, amelyek az Ukrajna elleni invázió nyomán bejelentették, hogy elhagyják az orosz piacot.

A Coca-Cola, a Fanta és a Sprite helyett az oroszok a CoolCola, a Fancy és a Street nevű új márkák közül választhatnak majd – jelentette be hétfőn az Ocsakovo nevű orosz italgyártó vállalat.

Márciusban még a Coca-Cola, a Pepsi, a McDonald’s és a Starbucks is számos bírálatot kapott amiatt, hogy továbbra is Oroszországban működtek, míg más vállalatok felfüggesztették a működésüket az orosz-ukrán háború miatt. Sőt, több Ukrajnában működő szupermarketlánc bojkottálni kezdte a Coca-Cola termékeit válaszul arra, hogy a vállalat nem vonult ki Oroszországból. Az amerikai óriáscég később bejelentette, hogy felfüggeszti az üzleti tevékenységét az országban, viszont a Coca-Cola termékei egyelőre megtalálhatók a boltokban,

a bejelentést követően nagyjából 200 százalékkal megugrottak a még jelenlévő készletek ára. A kiskereskedők közölték, hogy a vásárlók akciós árakkal már nem találkozhatnak, illetve a Coca-Cola márkái idén nyárra teljesen eltűnhetnek a polcaikról, ha gyártók nem találnak megoldást a maradás módjára.

Az Ocsakovo közlése szerint az orosz CoolCola „a kóla ikonikus ízét” idézi meg, illetve a márka narancsízű Fancy és a citromos, limeízű Street palackjaival a szintén már jól ismert Fanta és Sprite üdítőitalokat akarják helyettesíteni. A cég azt ígéri, hogy a termékeik „tökéletesen oltják szomjat, és lehetővé teszik a felfrissülést is.” A Szovjetunióban 1978-ban alapított Ocsakovo nagyrészt hagyományos orosz italokat állít elő, mint például az erjesztett gabonaalapú kvaszt és az alacsony alkoholtartalmú mézes italt, a medovukhát.

A The Moscow Times cikke szerint a háborús konfliktus kirobbanása óta azonban nemcsak az Ocsakovo volt az egyetlen, amely megpróbált profitálni a Coca-Cola orosz piacról való kivonulásából. Áprilisban egy Oroszországban működő távol-keleti italgyártó cég, a Slavda Group piacra dobta a Grink Cola nevű italát, hogy megpróbálja megszólítani a hazai fogyasztókat, majd májusban a korábban csak sörfőzéssel foglalkozó Syktyvkarpivo bejelentette a saját márkájú üdítőitalának, a Komi Colának az értékestését is. Az orosz vásárlók vegyesen fogadták az új termékeket, többen is arra panaszkodtak, hogy egyik ital sem volt igazán „édes vagy szénsavas”.  

Szintén hétfőn jelentette be a McDonald's, hogy eladja a teljes orosz üzletágát. A cég már márciusban úgy döntött, hogy bezárja az éttermeit Oroszországban, ez 850 üzletet és 62 ezer dolgozót érintett, akiknek a bérét továbbra is fizetik. A McDonald's igen csak megérezte a háború hatásait, becslések szerint ez a lépés havi 50 millió dolláros költséggel és a globális forgalom közel egytizedének kiesésével járhat.

Forrás: vg.hu / themoscowtimes.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 888 megtekintés

Videó: 52 654 987 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535204

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh