Az agyvérzés és a szívroham okozta halálesetek számát felére lehetne csökkenteni azzal, ha megemelnék a hizlaló élelmiszerek adóját, betiltanák azok reklámozását, a gyümölcsökre és a zöldségekre kivetett adók pedig csökkennének - állítják szívbetegségek megelőzésével foglalkozó európai szakértők.

A szív-és érrendszeri betegségek megelőzésével és rehabilitációjával foglalkozó európai szövetség (EACPR) szakértői meg vannak győződve arról, hogy az egészséges életmódra való áttérés tekintetében a meggyőzésnél hatékonyabbak a kormányzati intézkedések. Ezért azt szorgalmazzák, hogy a kormányok vessenek ki magasabb adókat a magas só-, cukor- vagy zsírtartalmú élelmiszerekre, kevesebb adót a gyümölcsökre és a zöldségekre, továbbá csökkentsék a feldolgozott élelmiszerek megengedett só- és zsírtartalmát.

Javasolták azt is, hogy a dohánytermékekre vonatkozó szigorú szabályokhoz hasonlókat vezessenek be az alkoholtartalmú termékek forgalmazásában is.

Fontosnak tartják emellett, hogy a közlekedés egészségesebb formáit, mint a gyaloglást vagy a kerékpározást ösztönözzék úgy, hogy megteremtik ezek feltételeit az utakon, az iskolákban és a munkahelyeken.

A European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban megjelent írásuk szerint a felsorolt intézkedések nyomán a felére csökkennének a halálos kimenetelű szív- és érrendszeri megbetegedések. Nagy-Britanniában ez alapján évente mintegy 100 ezerrel csökkenhetne a halálozások száma - fűzte hozzá a The Daily Telegraph brit napilap. Kattintson ide...

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 702 megtekintés

Videó: 52 657 299 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535303

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh