Németország „semmiképpen sem támogatja" az Izrael elleni gazdasági bojkottot, amely az utóbbi hetekben előtérbe került - közölte Angela Merkel kedden Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Németország számára ez nem lehetőség - hangsúlyozta a német kancellár. Mint mondta, a Ciszjordániából származó termékek megjelölését elképzelhetőnek tekinti, de bojkott helyett inkább a felek közötti tárgyalásokat szorgalmazza.

Netanjahu kifejtette, hogy a bojkott szerinte egyrészt nem erkölcsös eszköz a zsidó történelmi tapasztalatok miatt, másrészt nem is hatékony, mivel mind a palesztinokat, mind az izraelieket arra ösztönzi, hogy jobban ragaszkodjanak álláspontjukhoz, és ezzel nehezíti a kompromisszumok elérését, eltávolítja a békét.

A palesztin-izraeli békefolyamattal kapcsolatban Angela Merkel közölte, hogy kormánya támogatja John Kerry amerikai külügyminiszter erőfeszítéseit. A sok évtizedes viszály a kétállami megoldással orvosolható, melynek keretében a felek kölcsönösen elismerik a világos határok között létrejövő másik országot - hangoztatta a német vezető. Kijelentette, hogy támogatja Izraelnek a megbeszéléseken központi szerepet játszó biztonsági igényeit, s nem fogadja el a zsidó állam állandó fenyegetettségét. Reményét fejezte ki továbbá, hogy sikerül megoldani a ciszjordániai telepesek általa aggodalommal figyelt ügyét is.

Merkel a szintén napirendre került iráni atomprogram kérdésében kifejtette, hogy szerinte Teherán nemcsak Izrael, hanem egész Európa számára potenciális fenyegetést jelent különösen ballisztikus rakétakísérletei miatt. A német kancellár azonban már nem állt ki Netanjahu arra vonatkozó követelése mellett, hogy a nagyhatalmaknak rá kellene venni Teheránt arra, hogy teljes mértékben hagyjon fel az urándúsítással. Angela Merkelt hivatalos izraeli látogatására szinte a teljes német kormány elkísérte. Délelőtt a szakminiszterek tárgyaltak egymással a különböző területeken lehetséges további együttműködésről. A két kormány képviselői délutáni együttes ülésükön hat új megállapodást írnak alá, egyebek mellett a német konzuli szolgáltatások kiterjesztéséről, a gépjárművezetői igazolványok elismeréséről, valamint fiatalok kölcsönös munkavállalási lehetőségéről.

A két ország jövőre ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulóját, és a kétnapos nagyszabású diplomáciai esemény ennek előkészítését is szolgálja.

Simon Peresz államfő délután a civileknek adható legmagasabb izraeli kitüntetést, az Elnöki Kitüntető Érdemérmet adományozta Angela Merkelnek az ország iránti „rendületlen elkötelezettségéért” és az antiszemitizmus elleni küzdelméért.

„Németország az Ön vezetése alatt nem felejti el nehéz múltját, a holokausztot" - mondta az elismerés átadásakor az izraeli államelnök. „Ön nem fél felszólalni az antiszemita provokációk ellen. Engedje meg, hogy tolmácsoljam Önnek hazám megbecsülését” - tette hozzá.

Merkel válaszbeszédében kifejtette, hogy Izraelnek hosszú távon csak az arab szomszédaival kötött békeszerződései teremthetnek biztonságot. Iránnal kapcsolatban egyelőre hiányolta azokat a bizonyítékokat, amelyek atomprogramjának békés céljait támasztanák alá. Mint fogalmazott, Németország figyelemmel kíséri, hogy Teherán betartja-e az általa vállalt kötelezettséget, miszerint nem szereli fel magát atomfegyverrel.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 309 736 megtekintés

Videó: 51 185 681 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7326542

Jelenleg az oldalon

13
Online

Interreg CE1013 REFREsh