http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4440-a-wikileaks-szerint-kapcsolatban-all-az-usa-a-venezuelai-ellenzekkel#sigProIda432680446
A WikiLeaks által kiszivárogtatott információk szerint az észak-amerikai diplomáciái jelentések behatóan foglalkoznak a nemrégiben letartóztatott venezuelai ellenzéki vezető, Leopoldo López személyével. A jelentésekből az is kiderül, hogy az USA növekvő elégedettséggel figyeli a venezuelai ellenzék radikalizálódását.
Az Egyesült Államok saját bevallása szerint legalább 12 éven keresztül pénzelte a venezuelai ellenzéket, köztük több olyan elemet is, akik részt vettek a 2002-es katonai puccsban is. Mivel azonban az ország gazdasági elitjét tömörítő jobboldal anyagi forrásoknak nem igazán volt híján, az USA külpolitikai befolyását leginkább a belső egység bomlasztására használta, amely egyre kényelmetlenebbé vált immár az ellenzéki körök számára is.
Egy 2008 április 11-én keltezett jelentésből az derül ki, hogy az észak-amerikai diplomaták a nemrégiben letartóztatott Leopoldo López jogi tanácsadójával azt vitatták meg, hogy miként tartsák távol a hatalomtól a jobboldali politikust. A dokumentum szerint López jogásza egyetértett az észak-amerikai diplomatákkal abban, hogy a „Bolivári Köztársaság" áldozatának szerepében López többet ért Washingtonnak, mint ha esetleg demokratikus úton hatalomra került volna a bolivári rendszerben.
A kiszivárogtatott információkból az is kiderült, hogy az USA növekvő aggodalommal figyelte, Capriles és Maduro januári tárgyalásait, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy valamelyest közeledetek az ellenzéki és a kormány álláspontjai. Az egyszerű gesztus, hogy Capriles kezet szorított Maduróval egyben ez utóbbi legitimitásának hallgatólagos elismerését is jelentette.
Leopoldo López és Maria Corina Machado, Caprilesnél jóval radikálisabb politikai irányvonalat vettek fel és elhagyták az ellenzéki pártokat tömörítő Mesa de Unidad Democratica agglomerációt.
Washington levelezéseiből az derül ki, hogy a jobboldal megosztottsága és az erőszakos tüntetések első sorban López malmára hajtották a vizet, hiszen a politikus Capriles másodhegedűséből néhány nap alatt a mostani megmozdulások egyik kulcsfigurájává avanzsált.
López radikális politikáját egyébként az ellenzéki oldal is támadta. Korábban a Primero Justicia párt főtitkára, Tomas Guinapa arra szólította fel Lópezt, hogy hagyjon fel frakciós politikájával és térjen vissza a jobb többpárti konszenzusán alapuló politikájához, mivel, mint Guinapa mondta, „(López és követői) nem harcolhatnak az egész világ ellen".
Forrás: latimoport.hu