http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4441-elhagyjak-az-amerikaiak-afganisztant#sigProIde66bd1a4dc
Barack Obama amerikai elnök utasította a Pentagont, készüljön fel arra a lehetőségre is, hogy az amerikai erők az év végén maradéktalanul kivonulnak Afganisztánból - közölte a Fehér Ház.
Obama erről tegnap telefonon értesítette Hamid Karzai afgán elnököt is, aki mind ezidáig elutasította, hogy aláírja az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági megállapodást, amely jogi alapjául szolgálna az amerikai erők 2014 utáni afganisztáni állomásoztatásának.
A fehér házi közlemény ugyanakkor leszögezte: Washington továbbra is nyitott arra, hogy az év folyamán később megkösse a megállapodást Kabullal. Ugyanakkor minél tovább várat magára a biztonsági megállapodás megkötése a felek között, annál nehezebb megtervezni a 2014 utáni amerikai missziót és annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az mind nagyságrendjét, mind az ambícióit tekintve szerényebb lesz.
A médiában megjelent korábbi értesülések szerint az amerikai hadvezetés a jövő évtől 8-10 ezer katonát állomásoztatna Afganisztánban, a The Washington Post keddi közlése viszont egy 3000 fős, kiképzési és terrorelhárítási feladatokat ellátó kontingens hátrahagyását valószínűsítette.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter az Egyesült Államok Afganisztánra vonatkozó módosított tervét szerdán ismerteti majd Brüsszelben a NATO-tagállamok védelmi minisztereivel. Hagel kedden közleményt adott ki, amelyben elővigyázatosságnak nevezte a "nulla-megoldás" tervezésének elrendelését, ami mellett annak tudatában döntöttek, hogy Karzai aligha fogja aláírni a biztonsági megállapodást. Az afgán elnök álláspontja szerint ez majd az áprilisban megválasztandó utódjának feladata lesz.
A Pentagon vezetőjének kommünikéje szerint tovább zajlik a katonák és a hadfelszerelés elszállítása az afganisztáni hadszíntérről, de az amerikai katonai jelenlét még több hónapon át továbbra is többfajta megoldást kínál az Egyesült Államok és a NATO politikai vezetői számára.
Afganisztánban jelenleg 33 600 amerikai katona állomásozik. Az Egyesült államok katonai jelenléte 2010-ben, 100 ezer fővel érte el a csúcspontját a közép-ázsiai országban.
Obama és Karzai - legalábbis a nyilvános információk szerint - júniusban beszélt utoljára egymással, ami jól érzékelteti a Washington és a Kabul közötti feszültsége.
Forrás: asiaport.hu / MTI