A Mozilla Alapítvány a jelenleginél is nagyobb mértékben akarja védeni az internetezők adatait, amit a harmadik fél által használt sütifájlok tiltásával érne el. A reklámcégek tiltakoznak.

Az online hirdetők szeretik viszonylag pontosan tudni, hogy kiket érnek el az adott honlapokon. Ebben nagy segítségükre vannak a sütifájlok, amelyek alapján később újra felismerhetővé válnak a felhasználók. Amennyiben valaki felkeresi egy internetes bolt oldalát és ott nem vásárol semmit, de később egy másik portálon mégis a korábban megtekintett termékkel kapcsolatos hirdetés bukkan fel, akkor ez a sütifájlok miatt van. A Firefox fejlesztői e hirdetési ajánlatok sikereit hiúsíthatják meg a jövőben azáltal, hogy a böngésző következő verzióiban megtiltják a harmadik félhez tartozó sütifájlok fogadását. Így a program kizárólag az éppen felkeresett honlaptól fogadna el ilyen fájlokat. A Firefox fejlesztők számára elérhetővé tett változataiban ez a funkció már be van kapcsolva. Eddig ez a gyakorlat kizárólag az Apple által készített Safarira volt jellemző.

Alex Fowler, a Mozilla illetékes vezetője már kipróbálta az első tesztverziót, bevallása szerint egyetlen reggel több mint 100 cég több mint 300 sütifájljának elfogadását hiúsította meg. A vállalatok úgy küldték el neki az információkat, hogy a honlapjaikat nem is kereste fel. Az aktivált funkció ellenére természetesen zökkenőmentesen tudott szörfölni az interneten. Természetesen a többi böngészőben is bármikor kikapcsolható a sütik fogadása, de a Firefoxban ez alapértelmezett lenne.

Az Interactive Advertising Bureau (IAB) nevű reklámszövetség ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a harmadik féltől származó sütifájlok nélkül a web egy hatalmas spamgépezetté válhat. A CNet szerint az IAB azzal érvel, hogy adatok nélkül nem lehet megállapítani, hogy a felhasználó látott-e már egy adott hirdetést vagy sem, így akár ezerszer is megmutathatják majd neki a reklámot. A szervezet emellett igyekezett azzal is nyomást gyakorolni a Mozillára, hogy közölte: több ezer olyan kis vállalkozás mehet tönkre, amelyek eddig az online hirdetésekből profitáltak. Randall Rothenberg, az IAB elnök-vezérigazgatója Twitter-üzenetében "a reklámipar elleni elsődleges nukleáris csapásnak" nevezte a sütifájlok blokkolását.

A Mozilla tervei szerint a Firefox 22 várhatóan április 5-én jelenik meg. Tavaly októberben az Ipsos nemzetközi kutatásából az derült ki, hogy a válaszadók 56 százaléka szereti, ha a közösségi oldalakon saját személyére szabott reklám fogadja. A magyar megkérdezetteknél ez az arány 54 százalék volt.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 143 389 megtekintés

Videó: 52 658 787 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535391

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh