http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/2980-nagyon-kell-a-kulfoldi-kepzett-munkaero-az-amerikai-it-cegeknek#sigProId286afa5696
Először adott interjút férje halála óta Laurene Powell-Jobs. Az Apple társalapítójának felesége amellett állt ki, hogy meg kell adni az esélyt az illegális bevándorlók gyermekeinek.
Véleménye szerint a fiatal bevándorlók komoly erősítést jelentenek az Amerikai Egyesült Államoknak. Amennyiben az ország nem ad nekik állampolgárságot és nem használja ki a bennük rejlő lehetőségeket, akkor ezzel egyszeri esélyt pazarol el. Éppen ezért van szükség Laurene Powell-Jobs szerint a jelenlegi amerikai törvény reformjára. A nő Davis Guggenheim filmes segítségével már el is készítette a The Dream Is Now című dokumentumfilmet a bevándorlókról és Washingtonban is a jelenleg hatályos jogszabály megreformálása mellett kampányolt.
Ugyan az NBC-vel kötött előzetes megállapodás értelmében nem kerülhetett volna szóba Steve Jobs halála, azonban ezt mégsem sikerült megvalósítani. Laurene több mint 20 éven át volt az Apple társalapítójának a felesége, három közös gyermekük született. Brian Williams, az NBC riportere megkérdezte tőle, hogy miként viszonyul a férje örökségéhez és hogy szeretné-e korrigálni a Steve Jobs kapcsán kialakult képet? Nos, az özvegy kiemelte, hogy Steve két örökséget hagyott rájuk. Az egyik személyes, míg a másikat mindenki ismeri. Az utóbbiak közé tartoznak a termékei, amiket megalkotott és amiket annyira szeretett. Mindenkinek megváltoztatta az életét, s azt is, hogy miként kommunikálniuk egymással. A célja a tökéletes termékek megalkotása volt. Ez sikerült is neki és szép dolog ezzel az örökséggel élni. Jó dolog látni az utcán keresztül igyekvő embereket az iPodjukkal és az ahhoz kapcsolódó fülhallgatókkal.
Emellett van a személyes örökség, amivel kapcsolatban ezt mondta: "Nagyon hiányzik nekünk. Minden egyes nap." Ugyanakkor a dolgok feldolgozásában segít a munkája is, ami nagyon pozitív módon a férjére emlékezteti. "Én is olyasmi teszek, ami szenvedéllyel tölt el, eközben gyakran gondolok rá és ez jó érzés. Remélem, hogy a lányaim ugyanígy éreznek" - hangsúlyozta Steve Jobs felesége. Ahogy a férjének, úgy neki is van álma. A Dream Act nevű tervezet célja, hogy a bevándorlók gyermekei hivatalos állampolgárságot, illetve tartózkodási és munkavállalási engedélyt kapjanak, hiszen nem szabad megfeledkezni arról, hogy akár közülük kerülhetnek ki a Szilícium-völgy új meghatározó alakjai.
Mark Zuckerberg, Marissa Mayer, Paul Otellini, Eric Schmidt és más cégvezetők március végén levelet írtak Barack Obama amerikai elnöknek. Azt akarják elérni, hogy reformálják meg a jelenleg hatályos amerikai bevándorlási törvényeket. Szerintük támogatni kell a természettudományi képzést és a kutatás/fejlesztést, ami által több képzett számítástechnikai szakembert lehetne az Amerikai Egyesült Államokba csábítani, így a Szilícium-völgy újra vonzó IT-régió lehet és egyúttal megszűnhet az immár évek óta fennálló szakember-hiány.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...