A közösségi oldal új szoftvert alkalmazna annak kiderítésére, hogy a regisztrált tagok miként használják a szolgáltatást. Minderre az egérmozgásból következtetnének.

A Facebook minél többet szeretne tudni a látogatói szokásairól, mert úgy véli: ha jobban ismeri az embereket, akkor célzottabb reklámokat jelentethet meg a számukra. A The Wall Street Journal cikke szerint a társaság egy új programot használ, ami minden interakciót nyomon követ. Az egérmozgások feltérképezéséből tudható, hogy egy adott személy mit néz a portálon, mennyi időt tölt el ott, továbbá hogy mikor görget tovább vagy kezdeményez egy akciót. Ken Rudin, a Facebook menedzsere közölte, hogy ezeket az adatokat azért gyűjtik, hogy ezek által új termékeket tudjanak kifejleszteni és hatékonyabban helyezzék el a reklámokat. Rudin igyekszik felkészíteni a platform IT-infrastruktúráját az eddiginél nagyobb adatmennyiség feldolgozására.

A módszer egyébként nem új, hiszen a Shutterstock digitális fotópiac is gyakorlatilag mindent feljegyez arról, amit a látogatók a honlapon végeznek. A rendszer nem tökéletes, hiszen az okos-telefonjukról vagy a táblagépükről a Facebookra bejelentkező személyek az elemzésekből kimaradnak. Ennek oka, hogy egyelőre azt még nem lehet mérni, hogy egy felhasználó hol és milyen hosszú ideig használja az érintőképernyőn az ujjait. A vállalat szokás szerint igyekszik eloszlatni az új technikával kapcsolatos aggodalmakat. Hangsúlyozta, hogy a megszerzett információkat nem osztja meg másokkal és nem használják fel személyre szabott hirdetésekhez sem.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 519 megtekintés

Videó: 52 646 989 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534415

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh