A mai tőzsdei világban már nem a brókerek, hanem az algoritmusok küzdenek egymással, kiaknázva a parányi időkülönbségeket, aminek az atomórák szabhatnak gátat.

A londoni pénzintézetek mind saját időmeghatározó rendszerekkel rendelkeznek, melyek rendkívül pontosak ugyan - csupán néhány milliszekundumos különbségekről beszélhetünk -, ez azonban bőven elég a számítógépes algoritmusoknak a busás profit megszerzéséhez, mivel azok mikroszekundumos szinteken működnek, ami ezerszeres gyorsaságot jelent.

Tavaly a Reuters bevallotta, hogy óraszinkronizációs okokból 15 milliszekundummal késleltetett egyes adatokat a hivatalos publikáció előtt. Az algoritmusok azonnal rávetik magukat a korai információkra, és akár sokmillió dolláros forgalmat is képesek lebonyolítani a szóban forgó 15 milliszekundum alatt. Nemrég az FBI megerősítette, hogy vizsgálja a magas frekvenciájú kereskedők tisztességtelen előnyszerzését a hagyományos befektetőkkel szemben.

Angliában a teddingtoni Nemzeti Fizikai Laboratórium (NPL) fogja egységesen meghatározni az időt, melyet összekötnek London 25 kilométerre fekvő pénzügyi negyedével, hogy meggátolják az időkülönbségek kihasználásával történő aránytalan profitszerzést. "Rendkívül jó ötlet egy központosított és megbízható óra alapján időbélyegzővel ellátni a tevékenységeket" - mondta Austin Gerig, az Oxford Egyetem kutatója, aki a nagy frekvenciájú tőzsdei kereskedéseket tanulmányozza.

Az NPL atomórái egy cézium atom elektronjainak két energiaszint közötti ugrásait mérik. Egy másodpercnek valamivel több, mint 9 milliárd ugrás felel meg. A több óráig zajló mérést átlagolva egy rendkívüli pontosságú jelet kapnak. Az órákat stabil hőmérsékleten kell tartani, mivel egy kisebb hőmérsékletváltozás is képes kizökkenteni azokat, ezért komoly hűtőrendszerek dolgoznak a háttérben. A jel nagysebességű optikai szálon jut el a pénzintézetek szívének tekinthető Docklands adatközpontjába. A technológia az európai űrügynökség, az ESA tervein alapul, mellyel a Nemzetközi Űrállomást látnák el atomórákkal. Ezen a dedikált hálózaton semmilyen más forgalmat nem bonyolítanak, így az NPL egy mikroszekundumon belüli pontosságú idővel látja majd el a pénzügyi negyedet.

Az NPL egyik vezetője, Leon Lobo reményei szerint a dedikált kapcsolatok egy napon az egész világra eljuttathatják a pontos időt, ami mindig is a hosszútávú célok között szerepelt, tette hozzá John Lowe, az amerikai Nemzeti Szabványügyi és Műszaki Intézet (NIST) képviselője. Így előbb-utóbb a Wall Streeten is normalizálódhat a helyzet, ehhez azonban a NIST Colorado államban található atomórái helyett valahol a pénzügyi központ közelében kell elhelyeznie egy sorozatot az időmérőkből.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 729 megtekintés

Videó: 52 656 449 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535287

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh