Az első negyedévben is megőrizte bővülő lendületét és újabb piaci szereplők közelgő belépésével további növekedés elé néz a viselhető számítástechnikai eszközök ("wearables") világpiaci forgalma - jelezte csütörtökön publikált elemzésében az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat.

Az IDC prognózisa szerint az idén 72,1 millió különféle viselhető számítástechnikai eszközt értékesítenek a világpiacon, 173,3 százalékkal többet a 2014-es 26,4 milliónál. A növekedés pedig öt év alatt évi átlagban 42,6 százalékos lesz, így 2019-re eléri a 155,7 milliót.

A kifejezetten meghatározott feladatokra gyártott, azaz harmadik fél által készített alkalmazások futtatására nem alkalmas viselhető eszközök forgalma lendületes növekedést mutat - mutatott rá Jitesh Urbani, az IDC elemzője. A Fitbit, a Xiaomi és hasonló gyártók hatalmas lökést adtak a 100 dollár alatti árkategóriájú készülékeknek és ez a lendületes növekedés az idén is folytatódik - tette hozzá.

Az ilyen készülékekből 2014-ben 22,1 milliót értékesítettek, az idén pedig ennél várhatóan 76,0 százalékkal többet, 39,0 milliót. 2019-re a készülékek forgalma 66,3 millióra emelkedik.

Az "okos" viselhető készülékek, azaz mások által készített alkalmazások futtatására is alkalmas készülékek forgalma 2016-ban előzi majd meg az egyszerű készülékekét - mondta Jitesh Urbani.

Okos viselhető készülékekből 4,2 milliót értékesítettek 2014-ben, az idén pedig várhatóan 33,1 milliót, 683,0 százalékkal többet. A forgalom 2019-re 89,4 millió lesz.

Az olyan készülékek, mint az Apple Watch vagy a Microsoft Hololens a számítástechnikai egy teljesen új fejezetét nyitják meg, a felhasználók egyszerű viselhető készülékekről az "okos" készülékekre való átállása pedig az alkalmazásfejlesztők és kiegészítők gyártói előtt nyit majd meg teljesen új piacokat - mondta.

Az okos viselhető készülékek terjedésével párhuzamosan pedig megindul a küzdelem a domináns szerepért az egyes szoftverplatformok között is - mutatott rá Ramon Llamas, az IDC kutatója. Az Android Wear, a Tizen és a WatchOS egyre jobb kezelőfelületet, felhasználói élményt és alkalmazásokat kínálnak. Mindez pedig folyamatosan emeli majd a felhasználói elvárásokat is azzal kapcsolatban, hogy a viselhető készülékeknek tulajdonképpen milyen feladatokat kell ellátniuk. Még nem látjuk teljesen tisztán végül milyenek is lesznek ezek a viselhető készülékek, de az építőkockák, amiből összerakjuk őket, már megvannak - fejtette ki.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 202 megtekintés

Videó: 52 650 664 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534640

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh