http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/5886-kiderult-miert-halnak-korabban-a-ferfiak#sigProId5db4b6ac79
Az anyától örökölt hibás DNS negatívan hat az agy, a szív és az izmok egészségére, továbbá az energiaszintre és a termékenységre is – állítja egy szakember, aki „az anya átkának” hívja a jelenséget.
Hiába a nőket mondják a gyengébb nemnek, ha a várható élettartamuk jelentősen magasabb a férfiakénál. Most már az is világos, milyen biológiai összefüggés áll ennek a hátterében.
Neil Gemmell genetikus elmondta, hogy az öröklődés szabályai szerint egyértelműen a férfiak számítanak gyengébbnek, mivel a hibás DNS rájuk akár végzetes hatással is lehet, míg a nők ugyanettől nem szenvednek.
Sikerült kimutatni, hogy hiba forrása a mitokondriális DNS-ben, azaz a sejtek „akkumulátorában” rejlik, amely kiemelten fontos a sok energiát felhasználó szervek esetében, például az agynál, a szívnél vagy az izmoknál.
Normális esetben mindkét szülő továbbörökíti a génjeit, így a káros mutációk a generációk során eltűnnek, hiszen a természetes szelekció elve szerint csekélyebb gyermekáldással vagy halált okozó betegséggel járnak.
A mitokondriális DNS azonban csak női ágon öröklődik: az anya továbbadja a fiának és a lányának is, ám csak a lánytól jut tovább az unokákhoz. A nőknél így hamar felülíródik az esetleges hiba, míg a férfiaknál sajnos nem – magyarázza Gemmell professzor.
– Az anyai öröklődés szerencsétlen momentuma, hogy a hím utód gyakorlatilag átkozott lesz az optimálison alulmaradó mitokondriális működés miatt. A férfiak ebben az értelemben evolúciós zsákutcának tekinthetőek – tette hozzá a szakember, aki a European Society of Human Reproduction and Embryology éves konferenciáján mutatta be az eredményeket Lisszabonban.
Korábbi eredményekből már tudhatjuk, hogy egy bizonyos mitokondriális DNS-típus lassabban úszó spermiumokhoz vezet.
– Ez egyenesen ironikus, pocsék evolúciós igazságtalanságnak tekinthető: a férfi termékenység egy női ágon öröklődő molekulán múlik – fűzte hozzá a professzor, aki szerint az élettartamban megfigyelhető nemek közötti különbség életmódbeli tényezőkkel jelentősen szűkíthető.
Forrás: otvenentul.hu Kattintson ide...