Lehet, hogy sikerül létrehozni egy olyan gyógyszert a jövőben, amely egyszerűen kikapcsolja annak a génnek a hatását, amely elsősorban felelős az elhízásért. Ha ez nem működik tovább, akkor zsírtárolás helyett zsírégetés indul be testünkben.

Az úgynevezett FTO gént már korábban felfedezték, de csupán annyit tudtak róla, hogy egyértelmű kapcsolat van közte és az elhízás között. Most azonban a Harvard és az MIT kutatói áttörő felfedezésre jutottak: egereknél lekapcsolták a gén működését, és ennek hatására az állatok 50 százalékkal soványabbak lettek. Sőt: még alvás közben is több energiát égettek el.

Az eredmények alapjaiban kérdőjelezik meg azt, ahogy az elhízásra tekintünk. A legtöbben úgy gondolják, hogy az egyén hibája, ha elhízik, mert túl sokat eszik. Bár a helytelen étkezés valóban komolyan hozzájárulhat, de az FTO gén jelenléte sokaknál alapjaiban magyarázhatja az elhízás okát.

Általában olyan fogyasztópirulákat gyártanak, amelyek elsősorban az étvágyunkat befolyásolják, ahelyett, hogy magát az anyagcserét változtatnák meg. Ugyan sokat kell még várni arra, hogy megfelelő gyógyszert készítsenek az elhízásra, úgy tűnik, végre sikerült megtalálni a megfelelő hozzáállást, és egyenesen a metabolizmust megcélozni.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 513 megtekintés

Videó: 52 652 243 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534979

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh