A világ lakosságának mintegy 70 százaléka, 5,4 milliárd mobilfelhasználó lesz 2020-ra, így várhatóan több ember rendelkezik majd mobiltelefonnal, mint elektromossággal, folyóvízzel, vagy autóval - közölte az internetes hálózati cég, a Cisco pénteken az MTI-vel egy nemzetközi felmérése alapján.

A Cisco Visual Networking Index (VNI) legfrissebb előrejelzése szerint 2015-2020 között a globális mobil adatforgalom csaknem nyolcszorosára nő, eléri a 366 exabájtot, ami a 2010-ben generált adatforgalom 120-szorosa, illetve megfelel 81 ezer milliárd fotónak, mintha a világ minden lakója egy éven át naponta 28 képet továbbítana.

A mobil adatforgalom 76 százalékát generálták az okostelefonok, ez az arány 2020-ra világszerte 81 százalékra, Kelet-Közép-Európában pedig 82 százalékra nőhet. A régió mobiladat-forgalma a globális átlagnál nagyobb mértékben, kilencszeresére nő 2020-ra, amelynek 75 százalékát a videó adhatja. A felhőalapú alkalmazások 2020-ban a teljes mobil adatforgalom 91 százalékát adják majd a régióban, szemben a 2015. évi 82 százalékkal.

A felmérés egyúttal kitért a gépek közötti kommunikációra is, emlékeztetve, hogy az M2M kapcsolat azokat az alkalmazásokat jelenti, amelyek lehetővé teszik a vezeték nélküli rendszereknek, hogy hasonló eszközökkel kommunikáljanak. Ilyenek például a globális helymeghatározó rendszerek (global positioning satellite - GPS), a vagyontárgyak nyomon-követését segítő biztonsági rendszerek, vagy a közműszolgáltatók és mérőóráik közötti kommunikáció. Az M2M kapcsolatok alszegmense, a testen viselhető eszközök, mint az okosórák, és orvosi megfigyelő eszközök.

Az elemzők számításai szerint a testen viselhető eszközök száma 2015-ben 97 millió volt, ez a szám 2020-ra hatszorosára nő majd, elérve az 600 millió darabot. 2020-ra az M2M kapcsolatok a mobilkapcsolattal rendelkező eszközök 26,4 százalékát fogják kitenni, ez az arány 2015-ben még 7,7 százalék volt.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 659 megtekintés

Videó: 52 642 860 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534228

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh