http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1135-az-eu-nyomasara-privatizaljak-a-gorog-aramtermelest#sigProId8ce32627f5
Az Európai Unió a görög gazdaság tönkretételével hozzálátott a maradék állami vagyon felszámolásához. A mára már létfontosságúvá váló hitelek mellé azt a feltételt szabták, hogy el kell adni a maradék állami tulajdonokat, különösen az olyan stratégiai ágazatok terén, mint az energetika.
Görögország legnagyobb elektromosság-termelő vállalata bejelentette, még ebben az évben eladja saját létesítményeit, hogy ezzel hozzásegítse az országot az új hitelcsomag mellé szabott feltételek teljesüléséhez. A privatizációs folyamatot gyorsított eljárásban végzik, így az 2013 végére utóellenőrzésével együtt lezárulhat. Arthourosz Zervos, a DEI vezérigazgatója mindezt a Dániában tartott nemzetközi szélenergia-konferencián jelentette be. Zervos azt mondta, a cég négy erőművet fog eladni, de az értékesítéstől a jelenlegi áraknál fél milliárd euróval több bevételt várnak.
A Görögország számára megszabott feltételek alapján az állam csak az erőművek eladását követően csökkentheti részesedését, viszont azt 51-ről 34%-ra kell csökkentenie. Zervos elmondása szerint a vállalat már nem akar részvényeket kiadni.
Hogy milyen kényszert alkalmaztak a háttérben, azt nem tudni, de az egyértelmű, hogy a vállalat a múlt év végén pénzügyi manipulációk áldozatává vált. Akik most hitelt adnak a görög kormánynak, tettek róla, hogy a cég veszteséges legyen, a részvények értéke zuhanjon, és a saját embereiket, illetve a beszabályozott államon kívül minden befektetőt elzavarjanak a vállalat környékéről. A DEI 2011 utolsó negyedévében 240 millió euró veszteséget könyvelt el, részvényeinek értéke pedig 20%-ot zuhant.
Zervos szerint most azokat az erőműveket adják el, amiket lignittel üzemeltetnek (a görög áramtermelés közel felét lignitből fedezik), és a cég az erőművekkel együtt nem adja fel piaci részesedését az áramtermelésből. Az Európai Bizottság nyomására a görög kormánynak csökkentenie kell részesedését és minimalizálni kell a lignit felhasználását a DEI létesítményeiben. Zervos elmondása szerint tárgyalások kezdődtek a hidroelektromos energiára való áttérésről, de döntést még nem hoztak az ügyben. Feltehetőleg ezt is jókora hitelekkel akarják megvalósítani, mivel a hiteladók sikeresen felszámolták a cég tartalékait.
A görögök pedig jobb ha felkészülnek rá, hogy a privatizációt követően minden villanyszámlánál egyre mélyebbre kell majd a pénztárcájukba nyúlniuk...
Forrás: jovonk.info
Kapcsolódó blog bejegyzés:
Gyakorlatilag görög államcsőd Kattintson ide...