Mégpedig azért, hogy teszteljék a kapszula és a vészrendszer viselkedését.

A Blue Origin eddig már három alkalommal sikeresen demonstrálta a többször felhasználható első lépcső alkalmazhatóságát, a cég tehát egyre több tapasztalatra tesz szert ezen a téren. Jeff Bezos, az Amazon alapítója viszont egy körlevélben azt közölte az érdeklődőkkel, hogy a soron következő teszt során szándékosan a földhöz csapják majd saját rakétájukat.

Az eddig háromszor sikerrel visszatért példányra tehát szomorú vég vár, ez azonban fontos kérdésekre ad majd konkrét választ. A fejlesztőcsapat elsősorban arra kíváncsi, hogy a teszt során üresen repülő kapszula a fékezőernyő meghibásodása esetén időben és megfelelő módon le tud-e válni a rakétáról, megmentve ezzel a későbbi rakományt, illetve a legénységet. A rendszer pontos működése nyilván elsőrendű szempont, ezt azonban csak úgy tudják ellenőrizni, hogy élesben tesztelik a becsapódást, valamint a vészhelyzetekre tartogatott rendszer hatékonyságát.

A kísérlet mindenképpen látványosnak ígérkezik, bár a pontos dátumot egyelőre még nem közölték. A cég viszont azt is bejelentette, hogy a tavaly októberben beharangozott újabb tesztcellák első példánya már el is készült, a nyugat-texasi bázison tehát a fellövést megelőző utolsó pillanatokat, a hajtómű indításának folyamatát és pontos időzítését is részletesebben vizsgálhatják majd. Bezos szerint mindez annak bizonyítéka, hogy a magáncégek jóval rugalmasabban és hatékonyabban tudják elérni a kitűzött célokat, hiszen alig három héttel az eredeti bejelentés után már megindult az építkezés, az első eredmény pedig mindössze 7 hónap alatt született meg.

Eközben a SpaceX szintén harmadszor hajtott végre sikeres tengeri leszállást, vagyis a jelek szerint ők is kezdik rutinműveletté alakítani a forradalmi újítást. A Falcon 9 jóval nagyobb és magasabbra is emelkedik, így a visszatérés bonyolultabb feladatot jelent, a mostani küldetésben viszont minden sikerült, a thaiföldi műhold pályára állítását követően a rakéta első fokozata ezúttal is gond nélkül landolt a drónhajón.

Forás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 497 665 megtekintés

Videó: 51 296 242 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351564

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh