Az Obama-kormányzat kedden bejelentette, hogy szabályozzák a kereskedelmi célú drónok forgalmát.

A bejelentéssel az amerikai kormány gyakorlatilag szabad utat nyitott a vezető nélküli repülők (drónok) kisebb méretű típusainak kutatási, oktatási és szállítási célból történő alkalmazásához. A készülő szabályrendszer ugyanakkor nem lesz érvényes két internetes vállalatra: az elsősorban kulturális termékeket (könyveket, CD-ket, DVD-ket forgalmazó) Amazonra és a Google óriáscég leányvállalatára, az Alphabetre. Ezeknek a cégeknek a drónnal történő szállításokra külön szabályozást dolgoznak ki.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) vezetője, Michael Huerta ugyanakkor azt egyelőre nem közölte, hogy mikortól lép életbe a két céget érintő külön szabályozás, s elhárította az erre irányuló újságírói kérdéseket is. Korábban mind az Amazon, mind a Google azt jelentette be, hogy már 2017 januárjától drónokkal szállítják házhoz az interneten megrendelt portékákat. A kereskedelmi célú drónok alkalmazása az Egyesült Államokban törvénytelen, hacsak nem ad külön engedélyt rá a szövetségi hatóság.

A most bejelentett általános szabályozás - amely több mint hatszáz oldalas - viszont már augusztustól érvényben lesz. Kutatási, oktatási, fejlesztési, mezőgazdasági célokra lehet majd meghatározott méretű és súlyú, kis drónokat alkalmazni; de antennák, olajvezetékek, áramvezetékek, hidak ellenőrzésére és mentőakciókra is igénybe vehetőek lesznek drónok. Az előírások szerint e kis repülőknek 25 kilogrammnál kevesebbeknek kell lenniük és 122 méteres magasságban, maximum 161 kilométeres óránkénti sebességgel repülhetnek majd. Emberek fölött és éjjelente nem repülhetnek, hacsak nincsenek felszerelve speciális világító berendezéssel. Egyetlen gép működtetéséhez legalább tizenhat, oklevéllel rendelkező légiirányítónak kell rendelkezésre állnia, és bármilyen balesetet vagy rendellenességet azonnal jelenteni kell a szövetségi légügyi hatóságnak.

A Fehér Ház véleménye szerint a drónok kereskedelmi alkalmazása 2025-ig mintegy 100 ezer új munkahely teremtését ígéri, 82 milliárd dolláros beruházással.

A szövetségi fővárosban, Washington DC-ben azonban továbbra sem lehet majd drónokat igénybe venni, mint Huerta elnondta: biztonsági okok miatt.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 956 megtekintés

Videó: 52 650 529 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534601

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh