http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/7815-javitorobotot-lone-fel-a-nasa#sigProId8b3ea9a2ff
Ez pedig segíthetne a kisebb gondokkal küszködő szondák helyreállításában.
A NASA a hónap elején jelentette be, hogy a Space Systems Loral cég közreműködésével készülne el a Restore-L névre keresztelt robot, amely a bajba jutott szondákat segítené ki, ezzel pedig egy jelenleg nem létező megoldással bővítené ki az ügynökség eszköztárát. Ez később akár a javítóállomásokhoz is elvezethet.
A Restore-L Spacecraft Bus and Support Services néven futó projekt egy három évre szóló, 127 millió dolláros szerződésre épül, amelyet egy kétéves periódus követne – ez utóbbi során szállítanák le az egyelőre meg nem határozott számú példányokat. A fő cél, hogy nagyjából 2020-ra készen álljon a javítórobot, amely ezt követően a Föld körül keringő műholdakat látogatná meg, abban a sorrendben, ahogy azt az illetékesek kijelölik számára. Ezek között említik meg a Landsat-7 műholdat, amely a Geological Survey számára szolgáltat képanyagot, ez ugyanis kifogyott az üzemanyagból.
A javítóegység ugyanis nem pusztán a kisebb-nagyobb fizikai problémákra tudna megoldást nyújtani speciális robotkarjaival, elvégezve azon javításokat, amelyekre űrhajósok nélkül eddig esélyünk sem volt, de egyben üzemanyagot is szállítana, vagyis még több egységet kisegíthetne. Felmerül továbbá az űrhajókra veszélyt jelentő űrszemét elfogása vagy odébb taszítása is, amire jelenleg szintén nincs megfelelő megoldásunk. Az elsődleges cél azon fejlesztések megmentése, amelyekről eddig le kellett mondanunk, hiszen egy ilyen javítóegység révén legalább esély mutatkozik majd a különböző technikai gondok helyrehozására.
A NASA elképzelései között szerepel az úgynevezett újratöltő állomások és gyártósorok fellövése és üzembe helyezése, a Restore-L többek között ehhez vezethet majd el a későbbiekben – már amennyiben a kezdeményezés sikeres lesz és a jövőben is meglesz a támogatás a folytatáshoz.
Forrás: sg.hu / nasa.gov