http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4297-kina-a-vilag-legnagyobb-kereskedoje#sigProIdcd1dce557e
A Mennyei Birodalom megelőzte Amerikát, a külkereskedelem összértéke meghaladta a 4000 milliárd dollárt. Mérföldkőnek nevezte a 2013-as eredményt a pekingi vámhivatal szóvivője.
Kína exportja és importja is dinamikusan nőtt tavaly. A kivitel értéke 2210 milliárd dollár volt, ez 7,9%-os növekedésnek felel meg. A behozatal értéke 1950 milliárd dollárt ért el, ez 7,3%-os növekedést jelent. Többletet mutat tehát a kereskedelmi mérleg.
Ezzel szemben Amerika évek óta deficites,és a kereskedelem növekedése is jóval lassúbb. Kína tehát átvette az első helyet és nem valószínű, hogy egyhamar átadná másnak. Néhány szakértő kétkedik ugyan a pekingi statisztika pontosságában. Amikor ezt a kormányfőnek is megemlítették, akkor Li Kecsiang mosolyogva csak ennyit mondott: a statisztikát is emberek csinálják. Sok kínai cég a vámcsalás érdekében kozmetikázza számait, de szakértők szerint ez más országokban ugyanígy előfordulhat.
Így a világnak tudomásul kell vennie, hogy az amerikai hegemónia ezen a téren is megtört: immár Kína lett a világ legnagyobb kereskedő nemzete.
Forrás: asiaport.hu