http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4295-az-eu-katonai-akciora-keszul-a-kozep-afrikai-koztarsasagban#sigProId651f731179
Közös katonai akciót indít az Európai Unió a Közép-afrikai Köztársaságban az ország biztonságának helyreállítására, miután az államfő lemondása nyomán tartani lehet attól, hogy az országban tomboló vallási erőszak tömegvérengzésekhez vezet.
Az unió 28 tagállamának nagykövetei szombatra virradó éjjel előzetes beleegyezésüket adták ahhoz, hogy rövid időn belül több száz katonát vezényeljenek az országba a helyszínen lévő francia és afrikai békefenntartó alakulatok támogatására - közölte Catherine Ashtonnak, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének egyik szóvivője.
A diplomata szerint a tervezett beavatkozásról a jövő héten folytatódnak az egyeztetések, s a végső döntés a külügyminiszterek január 20-i brüsszeli tanácskozásán születhet meg. Az Európából küldött katonák a tervek szerint rendfenntartó feladatokat teljesítenének a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, a menekültek és segélymunkások biztonságára vigyáznának, és esetleg a repülőtér őrizetét biztosítanák. A beavatkozást, amely korlátozott idejű lenne, az ENSZ jóváhagyásával hajtanák végre.
Tekintettel a keresztények és muzulmánok közötti felekezeti erőszak súlyosbodására "az EU tagállamai nem akarják (...) tétlenül szemlélni az eseményeket. Senki sem akar egy újabb Ruandát" - magyarázta egy uniós diplomata az AFP hírügynökségnek. Becslések szerint az elmúlt hónapban több mint ezer ember halt meg a Közép-afrikai Köztársaságban dúló felekezeti erőszak miatt, és egymillió ember vált menekültté, köztük a főváros, Bangui lakosságának fele. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szombaton bejelentette, hogy megkezdi 33 ezer külföldi evakuálását az országból. Az első három légi járatot, 800 csádi menekülővel még szombaton elindítják - közölték. A bangui repülőtér mellett felállított táborban jelenleg 2500 csádi várakozik, hogy elhagyhassa az országot.
Az IOM közlése szerint Nigéria, Mali, Szudán és a Kongói Demokratikus Köztársaság kormányától is kaptak felkérést állampolgáraik kimenekítésére. Banguiban afrikai államok mintegy 60 ezer állampolgára fordult segítségért az ottani nagykövetségekhez, s közülük "mintegy 27 ezret már kimenekítettek kormányaik" - áll az IOM közleményében. A francia hadsereg pénteken páncélozott harcjárműveket vezényelt az elnöki palota közelébe Banguiban, miután az átmeneti államfő lemondásának hírére ezrek ünnepeltek a főváros utcáin. Michel Djotodia elnök és Nicolas Tiangaye kormányfő lemondását pénteken jelentették be a csádi fővárosban, a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének csúcstalálkozója után. A nemzetközi közösség azért szorgalmazta távozásukat, mert Djotodia nem tudott véget vetni az országban tomboló vallási erőszaknak.
A muzulmán vallású elnök tavaly márciusban került hatalomra, amikor a keresztény Francois Bozizé államfő hatalmát megdöntötte a Séléka muszlim lázadó szövetség. Az egykori francia gyarmaton december 5-én véres összetűzések törtek ki a Séléka fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztény harcosok között.
Forrás: afriport.hu