A vízkészletek védelmére fordított összegek szépen megtérülnek, derül ki egy ENSZ által finanszírozott kutatásból. A tiszta ivóvíz szolgáltatásának legnagyobb akadálya a korrupció, állítja a Transparency International.

1000 milliárd dolláros gazdasági tevékenységet eredményezhet, ha kellőképpen vigyázunk vizeinkre. Ez az összeg nem kizárólag termelőtevékenységből áll, hanem az egészségügyi szektorban realizálható megtakarításokból is (mert a rossz ivóvíz miatt kevesebb beteg ember fordul orvosi segítségért), írja a piacesprofit.hu.

A víz minősége nem kizárólag környezetvédő akcióktól függ. Sok országban az számít a vizek első számú ellenségének, hogy a hatósági illetékesek – kenőpénz fejében – szemet hunynak a vállalkozások szennyező kihágásai ellen. Az ügy másik oldala a beruházás: a szegény országokban a vízhálózat-fejlesztésre fordítandó pénzek mintegy 30%-a elvész a korrupció miatt, állította a Transparency International jelentése 2008-ban. Mexikóban pedig úgy módosították az öntözési támogatásokat, hogy az a nagy gazdaságoknak és növénytermesztő cégeknek kedvezzen, ne a kistermelőknek. (Az ivóvíz és a termőföld a Kárpát-medencében is sorskérdés.)

A következő két évtizedben évente 840 és 1800 milliárd dollár közötti ráfordítás lenne szükséges a vízhálózatok kiépítéséhez és még több vízenergiás erőmű létesítéséhez. (1800 milliárd dollár a globális GDP 2,2%-a.) Ez 2800 és 3000 milliárd közötti hozamot eredményezne a befektetésen, mind a közvetlen nyereség, mind a munkahelyteremtés, életminőség-javítás, mind az egészségügyi költségek lefaragása terén. Az ENSZ Egyetem tanulmánya az első átfogó jelentés, amely számításba vette a vízberuházások anyagi hasznát.

Jelenleg mindössze 500 milliárdot fordítanak világszerte ezekre a célokra. A 7 milliárd fős emberiségből 2,5 milliárdnak nincs hozzáférés bármiféle vezetékes vízhez, elemezte a helyzetet a Reuters.

A megoldás az lehet, ha a nemzetközi segélyezési és fejlesztési ügynökségek az adott ország kormányának megkerülésével, közvetlenül a helyi vállalkozókkal szerződnének, csökkentve a korrupció lehetőségét.

Ihatatlan csapvíz

A kínai szállodák vendégeinek aligha van gusztusuk csapvizet inni. Rendszerint bűz áramlik a csapokból, mert szennyezett víz folyik belőlük. A lakosság zöme nem is meri kortyolgatni. A kormány 2011-ben végzett felmérése szerint a legnagyobb tavak és tározók közel fele(!) olyan vizet juttat az ivóvízhálózatba, amely alkalmatlan az emberi fogyasztásra. A 4700 helyen végzett felmérés úgy találta, hogy az összes föld alatti vízkészlet közel 60%-a két kategóriába sorolható: „viszonylag rossz” és „rossz”, írta a New York Times.

A Transparency International szerint a kínai városokat ellátó tározók 90%-a a korrupció miatt van olyan siralmas állapotban. Az ok egyértelműen a laza törvényi előírásokban és azok még lazább betartatásában leledzik. A legnagyobb probléma mégis az, hogy az országnak nincs elegendő vize ahhoz, hogy önállóan ellássa a lakosságát.

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 511 megtekintés

Videó: 52 649 293 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534495

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh