Sokan tartanak attól, hogy a gépek elvehetik a közeljövőben az emberek munkáját. A Microsoft társalapítója szerint ennél sokkal több forog kockán.

Bill Gates a a Quartz gazdasági portálnak nyilatkozott és azt az álláspontot képviselte, hogy a robotok elterjedésével az állam elveszítheti az egyik fő bevételi forrását, a jövedelemadókat. Ezért robotadó bevezetését javasolja, és már arra is vannak ötletei, hogy az így befolyó összegeket mire lehetne fordítani.

Gates közölte, hogy ha egy robotot állítanak üzembe és az ugyanazt a munkát végzi, amit egyébként egy ember végezne el, akkor a robotot is hasonló szinten kellene megadóztatni, mint ahogy azt az emberrel tennék. A robotok pedig aligha háborodnának fel a rájuk kivetett adón.

A Microsoft társalapítója hozzátette, hogy még mindig sokkal több emberre lenne szükség azért, hogy az idősek vagy a gyerekek különleges igényeivel foglalkozhassanak. Az ápolás vagy a pedagógia területén lévő szakmák olyan természetűek, amelyeknél az emberi empátia és megértés nagyon egyedülálló, mindez pedig nagyon nehezen helyettesíthető robotokkal.

Gates szerint a robotadóból származó bevételeket ezen területek és állások esetében kellene befektetni. Azoknak az embereknek, akik elveszítik a szakmájukat az automatizálás miatt szintén jók lennének ezek az álláslehetőségek.

Forrás: sg.hu / qz.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 907 megtekintés

Videó: 52 647 793 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534446

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh