Az új politikai vezetés támogatja az ötletet, akár már jövőre sort kerítenének az expedícióra.

Február közepén számoltunk be a hírről, miszerint a NASA készülőben lévő rakétája már az első útján űrhajósokkal rajtolna el, az új adminisztráció ugyanis nemzeti ügynek tekinti ezt, miközben a két legjobb helyzetben lévő magáncég némi csúszással kénytelen szembenézni. Most a Hold megkerülése is felmerült, mégpedig egy kisebb személyzettel.

A Bloomberg adott hírt a napokban megjelent további részletekről, ebből pedig kiderül, hogy a NASA a Fehér Háztól érkezett kérés után kezdett hozzá a Hold körüli küldetés tanulmányozásához. Itt elsősorban arra kell választ találniuk, hogy mit és mennyiben kellene módosítaniuk a korai rajt megvalósítása érdekében, ez ugyanis az új platform első két küldetése, az Exploration Mission 1 és 2 esetében is komoly változást jelentene. Az SLS rakétáért felelős Boeing, valamint az Orion kapszulát építő Lockheed Martin nem gondolt erre a lehetőségre, így mindkét beszállítónak gondoskodnia kellene a további, immár a személyzet kiszolgálását és életben tartását biztosító rendszerekről, bár itt egyelőre arról lenne szó, hogy mindössze két főből állna a legénység, amely már jövőre, esetleg 2019-ben indulna útnak.

A szakemberek fontosnak tartják megjegyezni, hogy a hetvenes évek eleje óta, vagyis több mint 40 éve nem hagytuk el az alacsony orbitális pályát, bár az űrhajósokkal lefolytatott küldetések jelenleg is zajlanak – 2011 óta orosz közreműködéssel, miután a megmaradt amerikai űrsilókat végleg nyugdíjazták. A NASA nagyjából egy hónapon belülre ígéri az előzetes jelentés összeállítását, itt azonban már most figyelmeztetnek arra, hogy ez az EM-1 esetében is csúszást eredményezhet, vagyis a 2018 végére tervezett expedíció a következő évre tolódhat át – és akkor még nem beszéltünk a kockázatokról, amit a teljesen új rakéta és kapszula élesben való kipróbálása jelent.

A NASA idei büdzséje mintegy 19 milliárd dollárból áll, ebből 8,4 milliárd megy az emberekkel lefolytatott küldetésekre – az új vezetéssel még nem tárgyaltak a változás várható anyagi vonzatairól.

Forrás: sg.hu / bloomberg.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 451 371 megtekintés

Videó: 51 273 603 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7346227

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh