A legjobb technológia sem ér semmit, ha nincsenek megfelelő jogszabályok.

Matthew Grob, a Qualcomm technológiai vezetője kijelentette: ahhoz, hogy az önállóan közlekedő gépkocsik kapcsán nagyobb biztonság legyen az utakon, szükség van arra, hogy a politikusok világos előírásokat fogalmazzanak meg a gyártók és a beszállítók felé. Ezekből az elvárásokból pedig átlátható jogszabályoknak kell kialakulniuk.

A menedzser közölte, hogy az elsődleges az, hogy a különböző gyártók járművei kommunikálni tudjanak egymással. Ebben a dologban a szabályozást végző hatóságok szerepe döntő, mert nekik kell megmondaniuk, hogy mely időpontban milyen mértékben kell uralniuk az autonóm autóknak az adott technológiát. Régebben ugyanilyen módon vezették be minden gyártó számára kötelező jelleggel a biztonsági övet és a légzsákot is.

Grob úgy vélte, hogy egyetlen gyártó sem motivált ahhoz, hogy egyedüliként vezessen be új elemeket, mert azok pénzbe kerülnek, de mindez megváltozik, ha minden szereplőnek kötelező valamit megtennie. S itt kell a hatóságoknak beavatkozniuk. Nem kell a gépkocsikat újratervezni, hanem csak ki kell egészíteni egy kis elemmel, amely viszont nagyon hatékony.

A Qualcomm technológiai vezetője hozzátette, hogy az autók baleseti rátája elfogadhatatlanul magas és általában a legtöbb esetben emberi hibákról van szó. Mindig vannak olyan vezetők, akiknek elvonja valami vagy valaki a figyelmét, miként akadnak ittas, fáradt vagy stresszes sofőrök is. De ugyanígy vannak járókelők is, akik hirtelen átszaladnak az utakon és ezzel veszélyforrásokat jelentenek az önállóan közlekedő járművek és azok utasai számára. A teljesen önállóan közlekedő autók megjelenéséig és elterjedéséig még akár évek is eltelhetnek, így van idő felkészülni, s rendkívül fontos, hogy a döntéshozók addig kidolgozzák és bevezessék a megfelelő törvényi hátteret.

Forrás: sg.hu / automobilwoche.de

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 155 750 megtekintés

Videó: 52 672 012 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536308

Jelenleg az oldalon

15
Online

Interreg CE1013 REFREsh