http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/10470-putyin-bizik-az-inf-szerzodesrol-folytatott-targyalasok-helyreallasaban#sigProId128a318038
Támogatásáról biztosította a közepes és rövid hatótávolságú rakéták (INF) megsemmisítéséről szóló szerződésről folytatott tárgyalások helyreállítását, valamint az európai haderő megalakítását Vlagyimir Putyin elnök vasárnap Párizsban az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva.
Putyin az INF-szerződéssel kapcsolatban a legmagasabb és a magas szintű tárgyalások mellett fontosnak nevezte a szakértői szinten folytatott párbeszédet is.
"Remélem, hogy helyreáll a teljes körű tárgyalási folyamat" - mondta az orosz vezető, aki hangsúlyozta, hogy Moszkva kész a párbeszédre.
"Nem mi lépünk ki a közepes és rövid hatótávolságú rakétákról szóló szerződésből, ezt az amerikaiak tervezik megtenni. Ők is, mi is ráhangolódtunk arra, hogy helyreállítsuk a párbeszédet" - hangoztatta.
Putyin, aki az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának 100. évfordulóján rendezett megemlékezésre utazott a francia fővárosba, a Diadalívnél tartott ünnepségen kezet fogott Donald Trump amerikai elnökkel. Az orosz elnök az RT-nek nyilatkozva elmondta: a centenáriumi ceremóniát olyan módon rendezték meg, hogy nem nyílt lehetőség a kommunikációra, de arra számít, hogy a G20-csoportnak a hónap végén Argentínában megtartandó csúcstalálkozója alkalmából tárgyalhat majd amerikai hivatali partnerével.
"Mindenesetre megállapodtunk abban, hogy nem fogjuk felborítani a fogadó fél munkarendjét. Az ő kérésükre nem szervezünk semmilyen találkozót. Az (a találkozó) a +húszak+ csúcsának alkalmából vagy később jöhet létre" - nyilatkozott.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy Putyin és Trump a szó szoros értelmében csak "lábon" találkozott az Élysée-palotában megrendezett munkareggelin is. Ott is üdvözölték egymást, és abban állapodtak meg, hogy Buenos Airesben tartanak majd kétoldalú megbeszélést - mondta Peszkov az Interfax hírügynökségnek.
A TASZSZ hírügynökséget egy névtelenül nyilatkozó forrás arról tájékoztatta, hogy a két elnököt a munkareggelin az eredeti protokolltervvel ellentétben nem egymás mellé, hanem egymással szemben ültették le, ezért nem volt alkalmuk beszélgetni egymással. Putyin mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és António Guterres ENSZ-főtitkár ült, akikkel az orosz elnök európai ügyekről tudott eszmecserét folytatni.
Putyin pozitívnak nevezte az alternatív, összeurópai fegyveres erők létrehozásáról szóló, Emmanuel Macron francia elnök által előterjesztett kezdeményezést. Emlékeztetett rá, hogy ez nem új elgondolás, neki annak idején még Jacques Chirac korábbi államfő beszélt róla, de a törekvés már korábban is létezett.
"Európa elvileg egy erős gazdasági alakulat, erős gazdasági szövetség, és egészében véve teljesen természetes, hogy független, önellátó és szuverén akar lenni a védelem és a biztonság kérdésében. Egészében véve ez egy pozitív folyamat a sokpólusú világ megerősödése szempontjából" - mondta.
Putyin egyébként az RT-nek adott interjújában megengedhetetlennek és kontraproduktívnak nevezte a tömegtájékoztatási eszközök feketelistázását, és rámutatott, hogy Nyugaton gyakran hangoztatják, az információ áramlásának szabadsága a demokrácia egyik legfontosabb alapelve. Ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy az RT-t a francia vezetés az orosz propaganda eszközeként kezeli és hátrányos megkülönböztetésben részesíti.
Az orosz elnök sajnálkozásának adott hangot, hogy ez alkalommal nem tudja felkeresni az RT párizsi szerkesztőségét, ahogy azt korábban ígérte. Putyin arra hivatkozott, hogy a centenáriumi rendezvényeken rész vevő 90 állam- és kormányfő mozgatása nagyon megnehezítette a közlekedést. Az orosz elnök sok sikert kívánt a televízió munkájához és köszönetet mondott annak munkájáért és "magas szakmai színvonaláért".
Forrás: MTI