http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/107-sikeres-volt-az-elso-hosszuhetenyi-autoverseny#sigProId1c3d4b4ba9
Már évekkel ezelőtt a fejükbe vették az autósport hetényi szerelmesei, hogy - kihasználva a település szinte páratlan adottságait - autóversenyt rendeznek a falu utcáin. Akkor azonban ezt a tervet nem lehetett megvalósítani, mert a forgalmat nem volt hova elterelni a verseny idejére. Amikor aztán végre elkészült a községet elkerülő út, az ötletgazdák ismét munkához láttak...
2011 elején elkezdték szervezni a versenyt, melyre - sok-sok egyeztetés, szervezés, előkészület után - május 28-29-én került sor. Azt mindenki tudja tapasztalatból, hogy az autósport tömegeket mozgat meg. Ez a kijelentés igazolódott az elmúlt hétvégén Hosszúhetényben is,ahol - a Forma 1 monacói nagydíjával egy időben - Mini Rallye futamra került sor. Mint azt a szervezőktől megtudtuk, a kétnapos rendezvényt - amit Vadkerti Árpád emlékére rendezett a Hosszúhetényi Autósport Szakosztály - népes nézősereg követte figyelemmel.
A szombati gépátvételt követően a mezőny tagjai a helyi temetőben egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket Vadkerti Árpád sírjánál.Ezt követően a program egy látványos, szeszélyes időjárással tarkított prológgal folytatódott, amelyet Györkő József nyert - 0,68 másodperccel megelőzve Sághy László-t. A Mitsubishivel versenyző párosokat Lakatos Attila követte a harmadik helyen egy Skoda 120-assal.
Vasárnap - mindenki nagy örömére - nagyszerű időjárás várt versenyzőre, rendezőre, nézőre egyaránt. Minden kezdet nehéz - tartja a mondás, s ez ezúttal Hetényben is bebizonyosodott...
Az első gyorsasági szakasz ugyanis időben jóval később kezdődött a tervezettnél, mert néhány helybeli - a sport iránt semmi vonzalmat nem érző - lakos, valamint a sűrű buszforgalom megakadályozta a kezdést.
A következő három gyorsasági szakasz azonban - ha némi megszakításokkal is (melyek okozói nagy részben maguk a versenyzők voltak) - igazán látványosan és "pörgősen" zajlott.
Ahogy fogytak a körök, úgy javultak az eredmények, de ami talán még ennél is fontosabb: a helyi lakosok és ellenzők véleménye is pozitív irányban változott. A visszajelzések biztatóak,s egyértelművé vált, hogy van igény a folytatásra!
EREDMÉNYEK: Vendégek
A kategóriában nyolc páros nevezett, közülük négy tudta abszolválni a futamot. A győzelmet Györkő József szerezte meg az EVO VI-os Mitsubishivel, őt Veriga Gábor(Lada Samara), a Peugeot 205-öst egy N-es Ladára "cserélő" Bánkuti Balázs, valamint a kék Trabanttal Temesi Roland követte.
Abszolút
Az abszolút győzelmet az Óbert Gábor/Bajor Krisztina (Lada 2101) kettős szerezte meg 5,65 másodperccel a szombati prológon hajmeresztő pörgést bemutató Téczely Tamás/Schleisz Attila (Suzuki Swift) párost. A bronzérmet a Rallye Sprint A 1,6 kategóriájának egyik fenegyereke Molnár Zoltán és navigátora szerezte meg.
6.kategória
A legnagyobb köbcentikkel rendelkező autókat magába foglaló kategóriában a Hauser/Bauminger páros volt a leggyorsabb, megelőzve a Lovas Gábor - Spath Szabolcs (Lada 2103) gárdát.
5.kategória
Péter József bizonyult a leggyorsabbnak a fekete Peugeot 306-ossal.Mögötte Tóth Tibor és Salekovics Zoltán végeztek a második helyen a mérges hangú Ford Escort XR3-al. A látványt és a közönség szórakoztatását előtérbe helyező Kovács J. "Öcsike"/Sándor Csaba duó harmadik lett a Ladával, megelőzve a Mazda MX 3-at hajtó Csőke Lászlót és navigátorát, Dávid Jenőt. A kategória élmezőnyét a BMW-t a tavalyi geresdlaki versenyen történt bukás után helyrehozó Kleri Gábor - Végh Csaba zárta.
3.kategória
Téczelyék az elsők, Savanyáék a másodikak lettek. Mögöttük a Nagy Gábor /Nagy Kristóf páros végzett Suzuki GTI-vel, ők - mint elmondták - óvatosak voltak, hiszen a pálya minősége néhol nem kedvezett az alacsony autónak. Végre ismét láthattuk Miklai Balázst, aki Fekete Dániellel az oldalán mindvégig a közönséget kiszolgálva autózott. Igaz nem Ladával,hanem egy Opel Astrával tette mindezt, ami külön dicséretes, ahogyan a kategóriában elért ötödik helyezése is.
Az élete első versenyen induló Kovacsics András (az ex Paczur Zsolt-féle Suzukival és Kovacsics Patrícia navigálásával) a hatodik ebben a kategóriában.
A következő hetényi autóversenyre Június 26-án kerül sor, de akkor már csak a volt Homeparkett üzemi területén!
A Hosszúhetényi Autósport Szakosztály azonban - felbuzdulva a mostani sikeren - olyan folytatást szervez (külhoni kapcsolataikat felhasználva), melyekre egész biztosan még jobban felkapja majd a fejét a hazai autóstársadalom.