A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta, hogy az iskolai dokumentumokban is elismerjék az azonos nemű szülőket, így a gyerekekért felelős jogi személyek nemére ezentúl nem történik utalás: a korábbi apa és anya megjelölést hivatalosan a szülő 1 és szülő 2 elnevezés váltja fel.

A módosítást annak a törvényjavaslatnak a keretében fogadták el kedden, amely a gyerekek tankötelezettségének alsó korhatárát az eddig 6-ról 3 évre szállítja le, azaz kötelezővé teszi az óvodába járást, a felső határt pedig 16-ról felemeli 18 évre.    

Franciaországban 2013-ban az előző államfő, a szocialista Francois Hollande mandátuma idején terjesztették ki a házasság intézményét az azonos nemű párokra, aminek értelmében a francia jog egyenjogú szülőként ismeri el a gyereket nevelő homoszexuális párokat, és az azonos nemű párok számára engedélyezi az örökbefogadást is.    

Valérie Petit, a kormánypárti Köztársaság lendületben javaslata alapján fogadták el azt a módosítást, amely a 2013-as törvény következményeként az iskolai nyomtatványokban is megjeleníti "a francia családok sokféleségét".    

A képviselőnő a vitában arra emlékeztetett, hogy még mindig számos hivatalos dokumentumon, így például a menzákra történő beiratkozási nyilatkozaton vagy azon az engedélyen, amelyen azt tüntetik fel, hogy kinek adható ki egy gyerek egy iskolából vagy óvodából, az anya és apa megjelölés szerepel, ez pedig nem veszi figyelembe az öt évvel ezelőtt elfogadott törvényt.    

A kormánypárti képviselők szerint a társadalmi egyenlőség miatt kellett az intézkedést elfogadni, azért, hogy "senki ne érezze magát egy meghaladott családmodell miatt kirekesztve".    

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter és Anne-Christine Lang, a tankötelezettségről szóló törvény kormánypárti jelentéstevője nem támogatta a módosítót, mert szerintük az iskolai dokumentumokon szükséges változtatás nem igényel új törvényi rendelkezést.    

Párizsban például az anyakönyvi kivonatokon önkormányzati rendelet alapján már korábban bevezették a változtatást.    

Számos iskolában egyébként már évek óta nem használják az anya-apa megjelölést a hivatalos dokumentumokon, helyette a szülő, vagy a "jogilag felelős személy" semleges kifejezés szerepel, miután nem feltétlenül egy anya vagy apa, hanem nagyszülő, felnőtt korú testvér vagy más családtag is lehet felelős egy gyerekért.    

Xavier Breton, az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak képviselője a vitában azonban úgy vélte, hogy a módosítás a "politikai korrektség" nevében született, és "nem felel meg a valós helyzetnek".    

"Amikor azt hallom, hogy egy családmodell meghaladott, akkor arra szeretnék emlékeztetni, hogy az együttélések és a házasságok 95 százalékában egy férfi és egy nő alkot egy párt" - mondta a képviselő.    

A francia statisztikai hivatal adatai szerint legalább 20 ezer kiskorú gyereket nevelnek homoszexuális párok, egyéb becslések szerint viszont legalább 300 ezer francia gyerek él olyan családban, amelyben a szülők azonos neműek.    

A szocialista Joaquim Pueyot szerint a reform egyszerűen "tisztelet és méltóság kérdése".    

"Nem is tudják elképzelni annak a következményét, amikor egy gyereket nem úgy kezelnek, mint a többi társát" - mondta a képviselő.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 300 megtekintés

Videó: 52 653 008 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535083

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh