Izrael Golán-fennsíkon fennálló szuverenitásának elismeréséről, valamint egy Irán elleni szövetség kialakításáról tárgyalt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel szerdán.

A miniszterelnök és a külügyminiszter a találkozó után közösen nyilatkozott a sajtónak. Netanjahu arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy ismerje el Izrael Golán-fennsík feletti szuverenitását, Pompeo pedig arról beszélt, hogy egy regionális szövetség létrehozására törekednek Irán ellen.    

Pompeo szerdán érkezett Izraelbe közel-keleti körútja keretében, amely magában foglalja Kuvaitot és Libanont is.    

Netanjahu megerősítette, hogy szerinte az Iránra gyakorolt nyomás eléri a célját, és Pompeo megígérte ennek kiterjesztését. Pompeo megerősítette az Izraelnek nyújtott támogatását, és hangoztatta Izrael önvédelemhez való jogát a Gázai övezettel, Libanonnal és Szíriával kapcsolatban.   

"Donald Trump elnöksége alatt partnerségünk Jeruzsálem fővárosi státuszának elismeréséhez és a nagykövetség áthelyezéséhez vezetett. David Friedman amerikai nagykövetnek nem kell a tel-avivi forgalmi dugókban utaznia, amelyeket amúgy is igyekszünk megszüntetni" - mondta Netanjahu arra utalva, hogy az Egyesült Államok Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztette át nagykövetségét.   

Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától a Golán-fennsíkot, amelyre 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette az izraeli törvénykezést, ezzel gyakorlatilag annektálva a területet. Ezt a lépést a nemzetközi közösség nem ismerte el legitimnek.    

Az amerikai külügyminiszter látogatása alig három héttel előzte meg az április 9-i izraeli parlamenti választásokat. Netanjahut a választások előtt Washingtonban fogadja Donald Trump amerikai elnök is, hogy ezzel erősítse a kormányfő helyzetét az izraeli politikai pártok és politikusok megmérettetésében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 881 megtekintés

Videó: 52 650 474 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534586

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh