Az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzése után 400 amerikai katona marad Szíriában - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán újságíróknak a Fehér Házban.

Az elnök közölte, hogy 200 katona Szíria északi vidékén állomásozik majd, ahol a kurd erők tartózkodnak, további 200 katona pedig Szíria déli részén marad. Az elnök nem pontosította, de kommentárok szerint valószínűsíthetően az Izraelhez viszonylag közel fekvő al-Tanf légitámaszpont lesz az amerikai katonák állomáshelye.      

Trump nem pontosította azt sem, hogy a kis létszámú amerikai kontingens meddig marad Szíriában. "Egy bizonyos ideig"" - fogalmazott.    

Vasárnap este internetes oldalán a The Wall Street Journal kormányzati forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy a Pentagon ezer katonát tartana Szíriában és azt tervezi, hogy továbbra is együttműködik a szíriai kurd erőkkel, annak ellenére, hogy Ankara többször is azzal fenyegetődzött, a szír határt átlépve támadásokat intéz ellenük. A kurd milícia (YPG) az amerikai vezetésű katonai szövetség támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, laza koalíció tagja.        

Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője még vasárnap este azonnal cáfolta, hogy a védelmi minisztérium ennyi amerikai katona további állomásoztatását tervezné. A tábornok "ténybeli pontatlanságnak" nevezte a lap értesüléseit, és közleményében azt hangoztatta: "továbbra is azon dolgozunk, hogy végrehajtva az elnöki utasítást, csupán néhány katonára csökkentsük az Egyesült Államok Szíriában lévő erőinek létszámát".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 382 megtekintés

Videó: 52 646 848 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534415

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh