http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/11212-csehorszag-megadoztatja-a-facebookot-es-a-google-t#sigProId7ef25eb3e2
A cseh kormány hét százalékos digitális adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Facebook és a Google - állapodott meg a két koalíciós párt, az ANO és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).
A prágai pénzügyminisztériumnak május végéig kell kidolgoznia a vonatkozó konkrét javaslatot - jelentette kedden a CTK hírügynökség a pénzügyminisztériumtól és a CSSD-től kapott értesülésekre hivatkozva.
A pénzügyi tárca konzervatív becslése szerint az adóból, amelyet 2020 közepén vezetnének be, évente mintegy öt milliárd korona folyna be az államkasszába.
A digitális adó a legjelentősebb globális szereplőkre fog vonatkozni. Ez reagálás arra, hogy az Európai Unió és az OECD szintjén sikertelen és lassú a megoldások keresése - nyilatkozta Alena Schillerová pénzügyminiszter.
"A vita nem arról folyik, bevezetjük-e ezt az adónemet, hanem arról, hogy mikor, milyen formában és milyen nagyságban" - szögezte le a tárcavezető.
Megjegyezte: az új adó azokat a cégeket fogja érinteni, amelyek globális szinten évente több mint 750 millió eurós forgalmat bonyolítanak le.
A pénzügyi tárca a CTK kérésére úgy pontosított, hogy az adót nem a nyereségre, hanem az internetes cégek forgalmára vetik ki. Az érintett cégeknek kötelező lesz megnevezni egy képviselőt, aki a csehországi adókötelezettségeiket intézi - magyarázta Michal Zurovec, a pénzügyminisztérium szóvivője.
Forrás: MTI