http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/11220-moszkva-korainak-tartja-a-nuklearis-fegyverek-betiltasarol-szolo-szerzodes-kidolgozasat#sigProId3daa2972e3
Oroszország fellép a nukleáris fegyvereket betiltó szerződés kidolgozása ellen, mert korainak tartja a kezdeményezést, amely szerinte nem segíti elő a leszerelést, és aláássa az atomsorompó-egyezményt is - közölte pénteken kiadott nyilatkozatában az orosz külügyminisztérium.
Moszkva mindamellett támogatja a nukleáris fegyverzetek szakaszos csökkentésének és korlátozásának folyamatát, amelynek az egyenlő és oszthatatlan biztonság elvén kell alapulnia. Ez nem hajtható végre anélkül, hogy létrejönnének azok a feltételek, amelyek elősegítik a haladást a világ atomfegyver-mentesítésének célja felé.
Oroszország szerint annak jött el az ideje, hogy megkezdődjön a munka a nukleáris leszerelési folyamat többoldalúvá tételéért. A dokumentum szerzői kiemelték annak fontosságát, hogy tiszteletben tartsák a konszenzus követelményét és az összes részvevő érdekeit.
Moszkva szerint gátolja a nukleáris leszerelést, hogy az Egyesült Államok továbbra is állomásoztat nem hadászati nukleáris eszközöket Európában, és a NATO-ban folytatódnak a "közös nukleáris missziók", amelyek keretében nukleáris eszközökkel nem rendelkező országok katonáit készítik fel az amerikai nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségére.
"Az említett problémáknak az egyenlő és oszthatatlan biztonság alapján való megoldása nélkül aligha lehet komolyan beszélni további gyakorlati lépésekről a nukleáris leszerelés terén" - hangzott az állásfoglalás, amely szerint az érintett feleknek még ki kell jelölniük az utat ebbe az irányba az atomsorompó-egyezmény alapján.
A moszkvai diplomáciai tárca közölte, hogy az orosz küldöttség ebben a szellemben lépett fel az atomsorompó-egyezmény működését vizsgáló 2020-as New York-i konferencia előkészítő bizottságának ülésén.
Forrás: MTI